Árvíz Háromszéken: a tűzoltók negyedik napja vannak folyamatos szolgálatban

A háromszéki tűzoltók negyedik napja „állnak a gátakon” és segítenek az árvíz által sújtott embereknek, mutatott rá Marius Tolvaj. A Kovászna megyei Készenléti Felügyelőség (ISU) szóvivőjének tájékoztatása szerint a tűzoltók szombat óta folyamatosan, az áradás által leginkább érintett Kökösbácstelek és Márkosrét térségében teljesítenek szolgálatot.

Most, hogy az árhullám elvonult, csónakokkal szállítanak élelmiszert és ivóvizet a bajba jutott lakosságnak, illetve segítenek a vízben lévő házakból kimenteni az értéktárgyakat. Ugyanakkor 20 pumpával szivattyúzzák ki a vizet a háztartásokból.

Sebastian Cucu prefektus rámutatott, akik időben megértették, hogy az ő érdeküket szolgálja a kilakoltatásukról szóló rendelet, és elhagyták az otthonaikat, el tudták vinni a javaikat és az állataikat, a hatóságok ebben is segítették őket. Akik viszont utolsó percre halasztották a menekülést, saját magukat és a mentőiket is veszélybe sodorták, és már túl közel volt a víz ahhoz, hogy magukkal vigyék értéktárgyaikat.

Kovászna megyében, Erdővidék térségében kedden vonult át az utolsó árhullám. Az Olt folyó alsó szakaszán a Barót és Kormos patakok hozamát már nem tudta elnyelni, a víz szintje alig tíz centiméterrel volt kisebb, mint 2010-ben, amikor hatalmas árvíz volt Erdővidéken.

Mint ismert, a hétvégén a Feketeügy és a Tatrang áradása miatt lett árvíz Kökösbácsteleken, Márkosréten és Uzonfüzesen, a megáradt Kászon patak Kézdiszentlélek községet és Oroszfalut öntötte el, ugyancsak a Feketeügy Szentkatolnán és Imecsfalván, valamint Petőfalván okozott gondokat.

Időközben a hatóságok elkezdték az árvízkárok felleltározását, mondta Sebastian Cucu prefektus. Hozzátette, a kormányhivatal Kovászna Megye Tanácsával közösen nyújt be kormányhatározat-tervezetet, hogy a kormány sürgősségi alapjából adjon kártérítést.

Háromszék 19 közigazgatási egységének területén 284 lakóházat, 107 melléképületet, 11 hidat és 34 pallót rongált meg a víz, a kommandói fahíd összeomlott. A márkosréti iskola épülete is megrongálódott, 191 kút használhatatlan, és 888 hektár mezőgazdasági terület került víz alá.

A miniszterelnök Kovászna megyében is terepszemlét tartott

Viorica Dăncilă miniszterelnök hétfőn a Kovászna megyei árvíz sújtotta területeken tartott terepszemlét Carmen Dan belügyminiszter és Petre Daea mezőgazdasági miniszter kíséretében. A miniszterelnök azt ígérte, hogy már a csütörtöki kormányülésen jóváhagyhatják az árvíz sújtotta térségeknek szánt támogatásokat.

Kovács Ödön megyemenedzser arra mutatott rá, hogy az elmúlt években mederszabályozási munkálatok zajlottak a Kormos, a Barót, a Tatrang, a Kászon, a Dobolló patakokon, illetve a Feketeügyön és ezek nélkül most sokkal drámaibb lenne a helyzet.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?