Bővítenék a villanyhálózatot a bucsini sípályákon és a környező településeken

Annak érdekében, hogy megoldást találjanak a Parajd és Székelyudvarhely közötti elektromos távvezeték feszültségnövelésére, június 27-én, szerdán megbeszélésre hívták az érintett feleket a csíkszeredai megyeházára.

A megbeszélésén részt vett Antal Imre, az Electrica Rt. Hargita megyei kirendeltségének igazgatója, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Bíró Barna Botond alelnök, valamint az érintett települések polgármesterei és a bucsini sípályák tulajdonosai.

Évekkel ezelőtt a megyei tanács Kisfalu programja (benne a kis víz, kis villany és kis internet) többek között azért indult el, hogy a turizmus fejlődhessen az elzárt településeken. De cél volt az is, hogy a Hargita Sírégóban, illetve az ott található három sípálya és a turisztikai szolgáltatók többlet áramellátásban részesüljenek, mivel jelen pillanatban saját generátorral állítják elő a szükséges energiát.

A megbeszélés alapján úgy tűnik, van akarat és positive hozzáállás az Electrica részéről. „Közös érdekünk, hogy Parajd turisztikai fejlesztése és a Bucsin fenntartható fejlesztése valóra váljon. A villamossági rendszerben Korondon és Farkaslakán komoly hiányok vannak, amit közös erőfeszítéssel lehet orvosolni” – fűzte hozzá Borboly Csaba.

Kovács Lehel, Farkaslaka község polgármestere a megbeszélésén szóvá tette, hogy a hozzá tartozó településeken olyan ingadozó az elektromos áram, hogy több háztartásban évente kell mosógépet cserélni.

Jelen pillanatban az energiát szállító vállalat az eddigi fogyasztóknak sem tudja biztosítani a biztonságos áramellátást fejlesztés nélkül, újabb rácsatlakozási kérések esetén. Az építési engedély kiadásához szükséges a beruházással ideiglenesen, illetve állandóan elfoglalt területek tulajdonosainak beleegyezése, míg a közterületek esetén tanácshatározatok meghozatalára van szükség.

Ez esetben nem a pénzzel van a baj, hanem a bürokratikus tényezőkkel. Ha ezek az akadályok elhárulnak, Antal Imre megítélése szerint 70 nap elegendő a munkálat kivitelezésére.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?