Román kommunikációs tábor zajlik diákoknak Nyárádszeredában

Rendhagyó, ám hiánypótló képzés indult a Nyárád-mentén: magyar diákok számára román nyelvű kommunikációs tábort szevezett Nyárádszereda Polgármesteri Hivatala, a Nyárádszeredai Deák Farkas Általános Iskola, valamint Novák Csaba Zoltán szenátor nyárádszeredai irodája. A június 25. és 29. között zajló gyakorlati képzésen 24 nyárádmenti magyar iskolás vesz részt.

Novák Csaba Zoltán RMDSZ-szenátor elmondta: egy, az RMDSZ által kezdeményezett kísérleti program ez, amelynek sajátossága, hogy a nyelvtanulás és nyelvhasználat tekintetében nem feltétlenül az elméleti tudás gyarapítását, hanem a gyakorlati nyelvhasználat, a mindennapos román nyelvű kommunikáció  elősegítését célozza, olyan alapfogalmak és alapszituációkban történő eligazodás elsajátítását tűzi ki célul, mint többek között a bemutatkozás, a rokoni kapcsolatok, bizonyos hivatalos dokumentumok megfogalmazása, a közlekedéssel vagy az otthonnal kapcsolatos alapkérdések.

„Az RMDSZ már régóta szorgalmazza – és ezt végül sikerült törvényben is rögzíteni –, hogy sajátos tanterv alapján oktassák a román nyelvet a nemzeti kisebbségi diákok számára, oly módon, hogy az a gyakorlati román nyelvhasználat hatékony elsajátítására összpontosítson. Ezt a törekvést egészíti ki ez a kísérleti program, amely ha sikeres, kiterjesztik más erdélyi, főként tömbmagyar régiókra is” – mutatott rá Novák Zoltán.

Az ötnapos nyelvi tábornak a Nyárádszeredai Deák Farkas Általános Iskola ad otthont, a tananyagot és magát a képzést is Szőcs Imre, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum szaktanára biztosítja.

Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere alapvetően fontosnak nevezte azt, hogy az ilyen kezdeményezések révén növeljék magyar fiatalok jövőbeni érvényesülésének esélyét, és ehhez helyi szinten is minden támogatást meg kell adni.

A tábor konklúzióit a szervezők a pénteken délelőtt 11 órakor tartandó zárórendezvényen ismertetik. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?