Miniszter: kiemelt fontosságú az anyanyelvi oktatás a határon túl élő románok számára

Elengedhetetlenül fontos a román nyelvű oktatás az országhatárokon túl, annál is inkább, mert már a második, külföldön született generáció van felnövőben - mondta kedden Natalia-Elena Intotero külhoni románokért felelős miniszter, aki hétfőtől csütörtökig Olaszországban tesz munkalátogatást. 

Intotero egy, a külföldi munkavállalás és az anyanyelvi oktatás összefüggéséről tartott torinói konferencián kifejtette: már a második, külföldön született román generáció van felnövőben, ezért kiemelt fontosságú az anyanyelvi oktatás a határon túl élő román gyerekek számára. A román tanügyminisztérium és a külhoni románokért felelős minisztérium ezért olyan projektet indít útjára, amely révén segíti a külföldi román alapítványok, egyesületek, parókiák által működtetett hétvégi és alternatív iskolákat a román nyelv interaktív oktatásában. A projekttel egyrészt azt a célt tartják szem előtt, hogy a külföldön élő román családok megőrizzék nemzeti identitásukat, másrészt szeretnék elérni, hogy ezek a családok idővel hazaköltözzenek Romániába. 

Natalia-Elena Intotero arra is emlékeztette hallgatóságát, hogy Románia tanügyminisztériuma több mint 5.000 ösztöndíjat biztosít a felsőoktatás alapfokán, illetve a mesterképzési és doktorképzési szintjein a határon túli román fiatalok számára, ezzel bátorítva őket arra, hogy Romániában végezzék el egyetemi tanulmányaikat - olvasható a tárca által küldött közleményben. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?