Hihetetlenül népszerű a rendőrség mobiltelefonozás-ellenes petíciója

Már tizenötezren aláírták és több mint 33 ezren osztották meg azt a petíciót, amelyeket a Román Rendőrség kezdeményezett annak érdekében, hogy a Facebook közösségi oldal elejét vegye a vezetés közbeni élő közvetítéseknek. 

Mint ismeretes, kedden 9 román állampolgár vesztette életét Magyarországon egy olyan balesetben, amelyet az okozott, hogy a sofőr nem az útra összpontosított: vezetés közben élő videóban közvetítette telefonjával a közösségi oldalon a száguldásukat.

A petíció címe „Stop az élő Facebook-adásnak vezetés közben! Like-old az életet!”, és pénteken reggelig már több mint 15 ezren aláírták. A rendőrség emlékeztet, hogy naponta öt ember hal meg Romániában autóbalesetben, egy részük azért, mert a gépkocsivezetők nem az útra figyelnek, hanem a telefonjukat nyomkodják a kormánynál.

A petícióban felkérik a lakosságot, hogy jelentsék a közösségi oldal működtetőinek a vezetés közbeni élő Facebook-adásokat. „Minél többen jelentenek egy ilyen videót, annál nagyobb az esélye annak, hogy a Facebook véget vet az emberéleteket veszélyeztető jelenségnek” – olvasható a felhívásban. A petíció aláírói ugyanakkor arra kérik a közösségi oldal működtetőit, monitorozzák ezentúl sokkal figyelmesebben az ilyen jellegű élő közvetítéseket.

A rendőrség Facebook-adatlapján megosztott hír alatt egy kommentelő arra kér választ, hogy idén hány alkalommal szabott ki bírságot a rendőrség vezetés közbeli telefonálás miatt. A válasszal nem késlekedtek, eszerint az év első négy hónapjában 16 073 bírságot szabtak ki vezetés közbeni telefonálás miatt, ami napi szintre leosztva 130 bírságot jelent. Egy másik kommentelő nagyon alacsonynak tartja ezt a számot, hiszen - mint írja  - a 41 megyére leosztva területi egységekként csak napi 3 bírságot jelent. 

Mint írtuk, a Román Rendőrség mellett a belügyminisztérium is kampányt indított a Maros megyei kisbusz kilenc halálos áldozatot követelő magyarországi balesetére hivatkozva az okostelefonok vezetés közbeni használata ellen. A belügyi tárca közösségi oldalán arra kérték a tömegközlekedési eszközökön utazókat, hogy szóljanak rá az autóbuszok, trolibuszok, villamosok vagy taxik vezetőire, ha azt látják, hogy vezetés közben használják a telefonjukat. Ha pedig a vezető a felszólítást követően sem teszi félre a telefont, azonnal jelentsék a segélyhívószámon. "Végül is az önök életéről van szó" - áll a felhívásban, amelyet a ceglédberceli balesetről készült fotóval illusztráltak.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?