Tízévesre nő az egyszerű elektronikus útlevél érvényességi ideje

Döntő házként elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében a 18 évnél idősebb személyek esetében 5 évesről 10 évesre hosszabbítják az egyszerű elektronikus útlevél érvényességi idejét. A tervezetet 276 támogató szavazattal fogadta el az alsóház.

A jogszabály értelmében a 12 év alatti igénylők esetében három, a 12 és 18 év közöttiek esetében öt, a 18 év felettiek esetében pedig tíz évig lesz érvényes az egyszerű elektronikus útlevél. Az elektronikus szolgálati útlevél érvényességi idejét öt évben, 12 éven aluliak esetében pedig három évben állapítja meg a javaslat.

Az RMDSZ módosított rajta

A kormány által kezdeményezett törvénytervezetet az RMDSZ úgy módosította a bizottsági munkálatok alatt, hogy a 18 év fölötti útlevéligénylők esetében is 10 éves érvényességgel állítsák ki a hatóságok egyszerű, elektronikus útleveleket. 

„A módosítás több szempontból is kedvező, hiszen mindamellett, hogy csak 10 évben egyszer kell a hatóságokhoz fordulniuk útlevélújításért az állampolgároknak, kevesebb pénzt kell fizetniük ezért a szolgáltatásért. Ez megspórolt pénzt és kevesebb bürokráciát jelent, de ugyanakkor  nyári időszakban a torlódás is kisebb lesz az útlevélosztályokon, ezért tartottuk fontosnak ezt a módosítást” – nyilatkozta a plénumi szavazást követően Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.

Szabó Ödön RMDSZ-es képviselő hozzátette: a szövetség törvényhozói már 2017 decemberében kidolgoztak és iktattak egy saját, az útlevelek rendszerét szabályzó törvénytervezetet, ezt azonban az alsóház szakbizottságai elutasításra javasolták, hiszen a kormány utólag átvette az RMDSZ kezdeményezését és saját javaslataként nyújtotta be.

„Az RMDSZ képviselőházi frakciójának tagjai a kezdeményezés mellett szavaztak, hiszen az, tervezetünknek megfelelően,  pozitív intézkedéseket vezet be. A törvényalkotás szempontjából nem tartjuk szerencsésnek ha a kormány a törvényhozók javaslatait egyszerűen csak lemásolja és elveszi ez által a sikeres kezdeményezés lehetőségét a képviselőktől, szenátoroktól. Sajnos a szerdán vitatott tervezet nem az első ilyen eset”– hívta fel a figyelmet a Bihar megyei képviselő, az RMDSZ törvényjavaslatának kidolgozója. 

Kapcsolódók

Kimaradt?