Váta Lóránd kontra Transindex: 50 ezer eurót kér kártérítésként a színész a portáltól

Ötvenezer euró kártérítést követel a Transindextől Váta Lóránd színművész a portál kiadója és a volt főszerkesztője ellen indított sajtóperben. Az első tárgyalást hétfőn tartották a Kolozs megyei törvényszéken, június 25-én a tanúk meghallgatása következik.

Egyszeri halasztás után, a felek meghallgatásával elkezdődött hétfőn a Kolozs megyei törvényszéken az a sajtóper, amelyet Váta Lóránd, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja indított a Transindex ellen. A színművész a portált kiadó Média Index Egyesület, a csíkszeredai Média Net kft., illetve Kulcsár Árpád volt főszerkesztő ellen nyújtott be múlt év végén keresetet két írás miatt.

Szavai szerint Váta Lóránd azért indított pert a Transindex ellen, mert szerinte a két írásban foglaltak foltot ejtettek a becsületén, súlyosan sérült a jó hírneve és a magánélete. Ennek nyomán olyan erkölcsi veszteség érte, amelyért anyagi kártérítést – 50 ezer eurót – kér az alperesektől.

A hétfői tárgyaláson Váta Lóránd és Kulcsár Árpád is ismertette álláspontját a vádakkal kapcsolatban. A következő tárgyalást június 25-re tűzték ki. Ekkor kihallgatják a két fél egy-egy tanúját is.

„Akkor íme egy történet”

Mint ismert, a Váta Lóránd által kifogásolt első írás a Transindex címoldalán jelent meg, vezető anyagként, és Kulcsár Árpád jegyezte. Mindmáig tisztázatlan okokból másnap egy időre eltűnt a címoldalról, s csak a "Wélemény" nevű publicisztika rovatban volt elérhető. Írásában a portál akkori főszerkesztője azt állította, hogy színművész több alkalommal is szexuálisan zaklatta az egyik – Szabi nevű – barátját. A portál a következő nap újabb írást közölt, ezúttal szerző nélkül. Ebben a színészt egy volt lakótársa, Barta Máté vádolja szexuális zaklatással. 

Váta Lóránd már akkor közölte Facebook-oldalán, hogy a Transindexen megjelenteket rágalomnak és a szándékos befeketítésnek tekinti. Reagálása végén jelezte, hogy „a hamis tényeken alapuló írásokat közlő médiacsatornának” ezért vállalnia kell a jogi következményeket. „Már akkor eldöntöttem, hogy pert indítok a Transindex ellen. A döntéssel kapcsolatban nem voltak dilemmáim” – jelentette ki kedden a Maszolnak a színész, aki múlt év december 12-én nyújtotta be keresetét a Kolozs megyei törvényszékre.

Kulcsár Árpádot a MÚRE már „elítélte”

Az ügyben november elején állást foglalt a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének becsületbírósága is. Az etikai testület lejárató kampánynak minősítette a Váta Lórándot szexuális zaklatással vádoló írásokat, és felkérte a Transindex főszerkesztőjét, hogy nyilvánosan kérjen elnézést „az emberi méltóságában megsértett és megalapozatlanul bizonyítékok nélkül megvádolt” színésztől.

Ezek után Kulcsár Árpád lemondott a főszerkesztői tisztségéről. „Elismerem, hogy komoly hibát követtünk el, és ezért Váta Lóránd felé valóban bocsánatkéréssel tartozunk” – indokolta önkéntes távozását a portál éléről a Transindexen megjelent írásában. Mentségül azt hozta fel, hogy nem volt precedens arra, amit megpróbált, az erdélyi magyar sajtó hasonló eseteket nem tárt még fel. Váta Lóránd szerint azóta sem kért bocsánatot sem személyesen, sem hivatalosan.

A per kapcsán kedden megkerestük Kulcsár Árpádot, aki ügyvéde tanácsára közölte: nem kíván nyilatkozni az ügyben.

Romániában se szeri, se száma a sajtópereknek, de egy kézen meg lehet számolni azokat, amelyekben magyar sajtótermékek és magyar újságírók érintettek. A talán legismertebb ilyen pert Csibi István indította a Krónika és vezető szerkesztője, Rostás Szabolcs ellen, aki tényfeltáró írást közölt a csíkszeredai üzletember kétes meggazdagodásáról és alvilági módszereiről. Az újságírót 2004 tavaszán első fokon felmentette a bíróság. Csibi István fellebbezni már nem tudott, mert a hatóságok letartóztatták.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?