Többmilliós kárt okozott az árvíz Háromszéken

Több mint tízmillió lejes károkat okozott a márciusi árvíz Háromszéken.

A megyei önkormányzat és a prefektúra közösen kér pénzt a kormánytól a megrongálódott infrastruktúra újjáépítésére. Tamás Sándor háromszéki tanácselnök emlékeztetett, hogy március közepén 14 településen okozott jelentős károkat az árvíz, különösen Erdővidéken, Köpec környékén volt napokon keresztül válságos a helyzet, de az Olt-mentén és Bodzavidéken is számottevő a kár. 

Az áradást követően a Kovászna Megyei Készenléti Felügyelőség (ISU), a megyei önkormányzat, a prefektúra, a vízügyi hatóság és a helyi önkormányzatok szakemberei közösen összesítették a károkat és vették számba a szükséges beruházásokat. Ez szerint összesen 11,5 millió lej értékű közúti infrastruktúrát, utakat és hidakat kell helyreállítaniuk Sepsiszentgyörgyön, Baróton, Bodzafordulón, Nagybaconban, Sepsibükszádon, Sepsibodokon, Nagyborosnyón, Bardocon, Kökösben, Dobollón, Málnáson, Kézdiszentléleken, Szitabodzán és Torján.

Tamás Sándor szerint a háromszéki önkormányzat és a prefektúra közösen állított össze egy kormányhatározat-tervezetet, amelyben tételesen szerepelnek a 11,5 millió lejre rúgó munkálatok. Ez szerint összesen öt hidat kell újraépíteni: Baróton a Barót patakán, Bodzafordulón a Bodza folyón, Sepsibükszádon, Nagyborosnyón és Bardocon.

A legnagyobb értékű munkálatra, 2,1 millió lejre Bodzafordulón van szükség, de Sepsibükszádon is 2 millió lejből és Baróton 1,63 millió lejből kell újjáépíteni az árvíz által megrongált infrastruktúrát. Többek között martot kell megerősíteni Sepsiszentgyörgyön, Dobollón, Málnáson, újra kell építeni a Kispatak és Bodzakraszna felé vezető utat, ugyanakkor számos községi és erdei út, áteresz és további hidak szorulnak javításra, megerősítésre.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?