Maros megyei szociális intézmények: kevés a pénz, sok a javítanivaló

Kevesebb mint felét kapta meg idén a kért összegnek a Maros Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság, várják a költségvetés-kiegészítést.

Miklea Hajnal-Katalin igazgató elmondta: az intézmény alkalmazottainak fizetésére hét, maximum nyolc hónapra van fedezet, a többi, gondozottakat érintő költségeket, mint élelem, számlák, gyógyszerek, fűtés előreláthatólag hat-hét hónapig tudják biztosítani.

Az intézményvezető reméli, nem kell megvárni a júniusi költségvetés-módosítást, hanem hamarabb érkezik a segítség. Miklea elmondta: valamennyi szolgáltatásnál meg van határozva, hogy mennyi az a minimális összeg, amiből fenn lehet tartani bizonyos típusú intézményeket.

Ennek az összegnek kilencven százalékát Bukarestből kell hogy érkezzen, a maradék tízet a megyei tanács fedezi. Mivel ez a minimális keretösszeg 2013-tól semmit nem változott, a fizetések azonban már tavalytól jelentősen megnövekedtek, problémát jelent, hogy az összeg több mint nyolcvan százaléka a bérköltség.

Az előző években kötött szerződések megújítása mellett tervben van egy szászrégeni beruházás: a neuropszichiátriai központnak építenének év végéig egy külön konyhát. „Minden központra ráférne a javítás, de a fontosabb és a sürgető dolgokat szeretnék megoldani. Egyelőre csak megpróbálunk túlélni, reméljük, minél hamarabb változik a helyzet”- tette hozzá Miklea.

A Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak ítélt összeg 166,365 millió lej.

Kapcsolódók

Kimaradt?