A szülők 13 százaléka nem tudja, hogy iskolás gyermeke mit néz a neten

A tanulók 18 százaléka szerint a szüleik csak részben, 13 százaléka szerint majdnem egyáltalán nem tudnak arról, mivel foglalkoznak gyermekeik, amikor rákapcsolódnak a világhálóra - derül ki a Bűnözést Kutató és Megelőző Intézet felméréséből.

A Román Rendőr-főkapitányság által szombaton nyilvánosságra hozott tanulmány rávilágít arra, hogy azok a gyerekek, akiket szüleik hagytak szabadon felfedezni az internet világát, sokkal gyakrabban váltak az on-line térben megnyilvánuló zaklatások áldozataivá, mint azok, akik szüleik felügyelete mellett tanultak meg a világhálón tájékozódni.
A megkérdezettek több mint 40 százaléka felelte azt, hogy szabadideje eltöltésében nagy szerepet kap az internetezés, emellett barátaikkal találkoznak, televízióznak vagy sportolnak. A kérdésekre felelő fiatalok 78 százaléka tagja legalább egy közösségi hálónak, és több mint 50 százalékuk elfogadta olyan személy barátság-felkérését a közösségi hálón, akit a való életben nem ismer. A válaszadók 38 százaléka vallotta azt, hogy az interneten barátnak titulált személyek felét nem is ismeri.

A tanulmány készítői felhívják a figyelmet, hogy az internet-felhasználó iskoláskorúak zöme nem ismeri az idevágó jogszabályokat, figyelmen kívül hagyja, vagy kis jelentőséget tulajdonít az on-line térben elkövetett visszaélések pszichológiai és jogi következményeinek.

A megkérdezettek 85,2 százaléka azt nyilatkozta, hogy tisztában van a személyes adatok idegen személyekkel történő megosztásában rejlő veszélyekkel, ugyanakkor 41.5 százalékuknak nem jelent problémát felfedni jelszavaikat a legjobb barátaik előtt.

Arra a kérdésre, hogy mit tenne, ha valaki megfenyegetné az interneten, 5,9 százalékuk azt felelte, hogy nem mondaná el senkinek. 10,5 százalék a fenyegetésre fenyegetéssel válaszolna, 49,4 százalék kérné a szülei segítségét és 57 százalék elmentené az üzeneteket, hogy felhasználhassa azokat bizonyítékként egy büntetőjogi feljelentéshez.

A tanulmányból az is kiderül, hogy a megkérdezett diákoknak csak 40 százaléka ismerkedett szülei felügyelete mellett az internettel, 60 százalékuk önállóan fedezte fel a világháló működését és lehetőségeit.

A felmérés egy 1370 fős, az ország megyéinek városi és vidéki lakosságát is reprezentáló mintán készült, a megkérdezett tanulók 2.-10. osztályosak.

Kapcsolódók

Kimaradt?