• 2018. november 19., hétfő
    Erzsébet
  • -2°
    Kolozsvár
    • -3°
      Csíkszereda
    • -2°
      Székelyudvarhely
    • -4°
      Gyergyószentmiklós
    • -2°
      Székelykeresztúr
    • -2°
      Kovászna
    • -3°
      Kézdivásárhely
    • -3°
      Barót
    • -2°
      Sepsiszentgyörgy
    • Arad
    • -0°
      Gyulafehérvár
    • Nagyvárad
    • -4°
      Beszterce
    • -1°
      Déva
    • -1°
      Nagybánya
    • -2°
      Marosvásárhely
    • Zilah
    • -1°
      Szatmár
    • -1°
      Nagyszeben
    • Temesvár
    • -2°
      Brassó
    • Bukarest
  • 1 EUR = 4.6639 LEI
    • 1 USD = 4.1179 LEI
    • 1 GBP = 5.2762 LEI
    • 100 HUF = 1.4490 LEI

Miénk itt a tér – szobrokból épít „nem létező várost” az erdélyi magyarság


-A A+

Ha mi, erdélyi magyarok fogyatkozunk is, a szobraink legalább szépen sokasodnak. A szimbolikus térfoglalásnak ez a formája a múltba révedés egyik megnyilvánulása, másrészt azonban erősíti a helyi identitást, az otthonosság érzetét.

Úgy tűnik, Nagyváradon nemigen vannak már megoldásra váró problémák a városrendezés, a tömegközlekedés, a távfűtés, az oktatás, a közegészségügy, az úthálózat vagy a munkahelyteremtés terén, ezért aztán a helyi közösség és annak vezetői érdeklődésének homlokterébe a szoborállítás került. A heveny szoborállítási láz kitörésében természetesen közrejátszott Erdély Romániához való csatolásának centenáriuma is.

Elkészül Szent László harmadik szobra is

A jelenség első látványos megnyilvánulása a tavalyi év végén, I.C.Brătianu, a Nagy-Románia létrehozásában aktív szerepet játszó miniszterelnök szobrának felavatása volt, mely, a jelenleg szintén a sikeres liberális politikus nevét viselő, egykori Bunyitay-ligetben áll. Idén az önkormányzat további három román közéleti személyiség, illetve politikus, Iuliu Maniu, Roman Ciorogariu ortodox- és Dimitrie Radu görög-katolikus püspök emlékművének a felállítását tervezi, mindhárom a Szent László térre kerül majd.

A magyar közösség sem marad hoppon, hiszen az önkormányzat áldását adta ifj. Rimanóczy Kálmán és Rhédey Lajos gróf szobrainak a felállítására, előbbinek az RMDSZ, utóbbinak az EMNP volt a kezdeményezője. Rimler Károly szintén szobrot kap, Ilie Bolojan polgármester azt szeretné, hogy jeles elődjének emlékműve a városháza elé kerüljön. Közben folyik az RMDSZ által kezdeményezett gyűjtés a várban elhelyezendő Szent László lovasszoborra, melynek a makettje már el is készült.

A városban ez lenne a lovagkirály harmadik szobra, a meglévő kettő a Római-katolikus Püspöki Palota kertjében látható. Ezzel Nagyvárad valószínűleg bekerülhetne a Rekordok Könyvébe, nem valószínű, hogy lenne még egy ilyen léptékű település, ahol egy személyiségnek három szobra áll. További, nem tévedés, hat darab szobrot az épülőfélben levő Centenárium Híd köré álmodott a városvezetés. Hogy ezeket kikről fogják mintázni, azt rövidesen ötletbörze keretében a helyi közösség döntheti el.

Izmosodó szoborállomány, gyengülő közösség

A négy új szoborral 16-ra nő majd a köztéri nagyváradi magyar jellegű műemlékek száma. A már meglévők közül öt (Lórántffy Zsuzsanna, József Attila, Bethlen Gábor, Czárán Gyula, A Holnaposok) a rendszerváltás után készült. Ugyanazon időszakban nyolc román személyiségről (Avram Iancu, Aurel Lazăr, Emanuil Gojdu, Mihai Viteazul, Traian Moșoiu, Mária királyné, Constantin Brâncuși) mintázott műemlék kerüt a város utcáira, tereire.

Jelen pillanatban a román, illetve a magyar szobrok aránya 3 a 2-höz körül van, ami azt jelenti, hogy jelenlegi, 25 százalék alatti számarányához képest a magyarság jelentősen felül-, a város történelmében betöltött szerepéhez képest azonban alulreprezentált. A nagy elődök előtti tisztelgés ily módja tulajdonképpen dicséretes volna, a városnak szobrokkal való lázas benépesítése mégis a pótcselekvés, a szürke jelen elől a dicső múltba való menekülés érzését kelti, mivel a nagyváradi magyarság az elmúlt háromszáz év legkritikusabb időszakát éli.

A legutóbbi helyhatósági választáson a magyar képviselők száma harmadával csökkent, 6-ról 4-re apadt a 27 tagú testületben, messze elmaradva a magyar lakosság számarányától. A városnak nincs magyar alpolgármestere, Ilie Bolojan polgármester pedig mesteri módon játssza ki az EMNP-t az RMDSZ ellen. Nagyvárad a legjobb úton halad a elszórványosodás felé.

„89 előtt egy hétvégén kereszteltem annyit, mint most egy év alatt” – mondja az egyik helyi református gyülekezet lelkésze. Egy kizárólag magyar tannyelvű iskola 50-ik évét be nem töltött pedagógusa meg van győződve róla, hogy az intézmény megszűnik, mielőtt ő nyugdíjba vonulna, mivel egyre kevesebb a diák. Színmagyar iskola jelenleg négy működik, valamennyi a belvárosban, a külső városrészekben azonban sorvadoznak a magyar tagozatok, már ha egyáltalán működnek még. Mindezek mellett sovány vigasz, hogy a szobrok, köszönik szépen, jól vannak, sokasodnak.

Szoborban megvan a többség

A marosvásárhelyi magyarság szintén igen gyümölcsöző negyedszázadot tudhat maga mögött, legalábbis a szimbolikus térfoglalás tekintetében. A rendszerváltás óta Aranka György, Bernády György, Borsos Tamás, II Rákóczi Ferenc, Petőfi Sándor, Vályi Gyula, Károli Gáspár, Kálvin János, Bolyai János, Bolyai Farkas, Kós Károly és Márton Áron kapott szobrot, akikhez rövidesen csatlakozik majd Bethlen Gábor és Sütő András.

Más tekintetben azonban az elmúlt 27 év nem feltétlenül sikertörténet a vásárhelyi magyar közösség számára, amely többségi státusból kisebbségibe csúszott vissza. A magyarság közképviseleti pozíciója is gyengült, negyedik nekifutásra sem sikerült leváltani Dorin Florea polgármestert, s a helyi közállapotokról sokat elmond, hogy Bukarestben, törvényalkotással kellett rendezni a római-katolikus gimnázium ügyét, ami példátlan az ország újabb kori történelmében. Az interetnikus vetélkedés jól tetten érhető a szimbolikus térfoglalásban, bevett gyakorlat, hogy az önkormányzat tandemben hagy jóvá magyar, illetve román szobrot.  

A jelen állít emléket magának

Mivel a hetvenes-nyolcvanas években a magyar közösség nyilvános jelenlétét a hatalom megpróbálta megszüntetni, a közterek Erdélyben a rendszerváltást követően különleges szerepet kaptak, mondja Plainer Zsuzsa kultúrantropológus. Szerinte szoborállító szenvedélyünk egyértelműen a kisebbségi lét jellegében gyökerezik.

„A magyar kisebbségi politizálásnak mindig is volt egy erős szimbólumtartalma, hangsúlyos a magyarság megjelenítése jelképekben, érzelmi tartalmakban. Fontos tényező, hogy egy kisebbségi pártnak nehezebb hozzáférni az állami erőforrásokhoz, egyszerűbb a szimbolikus tartalmak felé fordulni” – magyarázza a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa.

A szimbolikus térfoglalással a politikai hatalom legitimálja magát, ugyanakkor megteremt egy közösségi identitást. A jelképes közterület-foglalás Erdélyben magyar és román részről egyaránt demonstratív jellegű, azt hivatott bizonyítani, hogy az adott etnikum itt volt, sőt, előbb volt itt. „Két etnocentrikus narratívával van dolgunk, melyek 1918 óta jelen vannak. Mindkettőnek az az üzenete, miénk itt a tér” – mondja Plainer Zsuzsa.

A szoborállítás lényegében a múlt narrativizálása, egy nem létező város, az eltűnt idő, eltűnt történelem felmutatása, ami kisebbségi vonatkozásban különösen hangsúlyos. A szimbolikus térfoglalás hozzájárul az otthonosság érzetének kialakulásához, ilyen értelemben a lokalitás lényegesebb eleme, mint az etnicitás, véli Jakab Albert Zsolt szociológus. A Kisebbségkutató Intézet munkatársa szerint egy szobornál nem csak az fontos, kit ábrázol, hanem, hogy ki állítja. „Az csupán látszat, hogy arra emlékezünk, akit a szobor ábrázol. Valójában a jelen állít emléket saját magának, ebből fakadnak a szoborállítások gerjesztette interetnikus feszültségek” – nyilatkozta a Maszolnak Jakab Albert Zsolt.    

A szobrok erdélyi városa. Erdély legaktívabb szoborállítói a székelyudvarhelyiek, de valószínűleg világviszonylatban is kevés a szimbolikus térfoglalásban ennyire buzgó közösség. A székely anyavárosban jelenleg harmincegynéhány, etnikai, vallási vagy politikai tartalommal bíró műemlék áll, vagyis hozzávetőleg 1000 lakosra jut egy. Ezt az arányt Budapestre vetítve 1800, Kolozsvárhoz arányítva 300, London esetében pedig hozzávatőleg 8800 szobor jön ki. 
Holtbiztos, hogy mindhárom város szoborsűrűsége nagyságrendekkel elmarad az udvarhelyitől. Ha az Emlékezés Parkjának 13 büsztjét külön-külön számoljuk, akkor a rendszerváltás óta eltelt időszak minden évére jutott nagyjából egy-egy új szobor. A gyakran székely anyavárosként, ritkábban Székely Athénként emlegetett település teljes joggal kaphatná meg a Szobrok Városa címet is.

 

 

 



HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X