Katolikus gimnázium: nyílt levelet írt a MAKOSZ az államelnöknek

A Romániai Magyar Középsikolások Szövetsége nyílt levélben kéri Klaus Johannis államelnököt, hogy minél hamarabb hirdesse ki a marosvásárhelyi Római Katolikus Líceum újraalapításáról szóló törvényt. A líceum története „az elmúlt két évben sok mindenről (nyomozásról, politikai pártok érdekellentéteiről) szólt, csak azokról nem, akiket a leginkább érint” – írja a diákszervezet. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott dokumentumot Bukur Tamás, a MAKOSZ elnöke jegyzi. 

A levélben leszögezik, meggyőződésük, hogy az államelnök jól ismeri a marosvásárhelyi líceum helyzetét, „a diákok és a szülők már két éve tartó megpróbáltatásait”. „Örömmel fogadtuk, hogy február 7-én a szenátus is elfogadta az iskola alapítására vonatkozó törvényt, amely utolsó lépésére vár, csakis arra, hogy Ön kihirdesse” – írja a diákszervezet.

„A Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének, az iskola diákjainak nevében az a tiszteletteljes kérésem, hogy ne késlekedjék, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az iskola újraalapítása minél hamarabb megtörténhessen” – áll a dokumentumban.

A diákszervezet az oktatási törvényben leírtakra emlékeztet: „az oktatás elsődleges haszonélvezői a diákok – áll az oktatási törvényben, és hisszük mi is, az iskola nemcsak a tanulásnak és fejlődésnek ad teret, végül az életre is felkészít. Örülünk, hogy az oktatás nálunk országos prioritás, ennél fogva az iskolák bezárása helyett az a célunk, hogy megnyissuk őket.”

„A líceum története diákok és tanárok története”

A MAKOSZ úgy érzi, a marosvásárhelyi iskola ügye az elmúlt két évben pont azokról nem szólt, akiket ez a leginkább érint. „A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum története az elmúlt két évben sok mindenről (nyomozásról, politikai pártok érdekellentéteiről) szólt, csak azokról nem, akiket a leginkább érint. Hiszem, hogy ennek az iskolának és minden más oktatási intézménynek a gyermekekről kell szólnia, azokról, akik fejlődni, tanulni szeretnének, és életre szóló barátokat maguknak. Ennek és minden más iskolának a tanárokról is kell szólnia, azokról, akik a szívükön viselik a felcseperedő ifjak okítását, nevelését” – írja a diákszervezet elnöke, aki hozzáteszi, „sem a diákoknak, sem a tanároknak nem szabad amiatt aggódniuk, hogy szeptemberben vagy a karácsonyi vakáció után lesz-e még intézmény, lesz-e ahová menniük”.

A MAKOSZ nevében Bukur leszögezte: „a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum története diákok és tanárok története. Azoké az embereké, akik Románia állampolgáraiként akarnak otthonuk fejlődéséhez hozzájárulni.”

„Hiszem, hogy államelnökként, magánemberként és volt tanárként Ön is úgy véli, hogy fejlődnünk, és nem visszafejlődnünk kell: előre nézni, gyarapodni és alkotni. Mi ezt szeretnénk. Éppen ezért, tisztelettel kérem, ne késlekedjen, hirdesse ki a törvény” – zárja a diákszervezet az államelnöknek írt nyílt levelet.

Kapcsolódók

Kimaradt?