Még hétköznap is fizetni kell a házasságkötésért Csíkszeredában

Beperelni készül egy jegyespár a csíkszeredai polgármesteri hivatalt, mert a városvezetés eltörölte az esketési eljárás ingyenességét.

Miközben több erdélyi város önkormányzata különböző támogatásokkal próbálja családalapításra ösztönözni a fiatalokat, Csíkszeredában hétköznapokon, hivatalos munkaidőben is 100 lejt kell fizetniük a pároknak a polgármesteri hivatalnak, hogy házasságot köthessenenek – számolt be szerdai számában a Hargita Népe napilap.

Hargita megye székhelyén eddig a városházán tartották a polgári esküvőket, hétköznapokon ingyen lehetett frigyet kötni, szombaton pedig 100 lejbe került az esketés. Ráduly Róbert Kálmán polgármester azonban egy rendelettel tavaly november elsejétől átköltöztette a házasságkötéseket a városházával szemközt levő Mikó-várhoz.

A helyi önkormányzat ezt követően elfogadta a 2018-as helyi adókról és illetékekről szóló határozatot, amely bevezetett egy „speciális illetéket” a házasságkötésre. Eszerint kétféle díjszabással adják össze az ifjú párt. Az olcsóbb megoldás: kedden és csütörtökön 13-14 óra között és pénteken 10-13 óra között előre kifizetett 100 lejért lehet házasságra lépni a Mikó-vár protokolltermében. Szombatonként, ugyanitt, 11-16 óra között 200 lejt kell jegyespáronként befizetni előzetesen.

Hétköznaponként más időpontokban 200 lejbe kerül az esketés, szombaton 8-10 és 16-17 óra között 400 lejt kell előre kifizetni a házasságkötés hivatalosításáért. Ha pedig jegyesek nem a Mikó-várban, hanem más, általuk választott helyszínen kötnénk házasságot, ennek a díja hét közben 500 lej, szombaton pedig 1000 lej.

Egy házasodni készülő nő a napilapnak elmondta, párjával perelni készülnek a polgármesteri hivatalt, mivel nincs tudomásuk arról, hogy Romániában eddig bárhol is fizetni kellene a hét közbeni, polgári esküvői ceremónia nélküli városházi házasságkötésért. Amikor ezt szóvá tették a hivatalban, azt a választ kapták: a Csíki Székely Múzeumban a legegyszerűbb házasságkötésért is fenntartják a termet, és ez a költség a polgárokat terheli.

„Mi (…) a 100-500 eurót se keveselnénk, ha a múzeum termét külső helyszínként ki lehetne bérelni. Viszont így nekünk azokért is szót kell emelnünk, akik sokkal rosszabb anyagi helyzetben vannak nálunk, akiknek ügyvédre se telik: vajon rendben van az, hogy a városvezetés a bevételkieséseit a fiatal házasok kárára pótolja, míg másutt támogatják a házasokat?”– mondta a menyasszony.

Más városokban ingyenes

A napilap megkereste a polgármesteri hivatalt is, amelynek jogi osztályától azt a választ kapta:  az illeték bevezetéséről szóló tanácshatározatban foglalt előírások minden tekintetben megfelelnek a törvényeknek, a határozat tervezetét pedig elfogadása előtt kifüggesztették a városházán, tehát bárki olvashatta és jelezhette volna a kifogásait – de egyetlen kifogás sem érkezett.

A napilap szerint Hargita megye más városaiban hétköznap ingyenes a házasságkötés. A székelyudvarhelyiek szombaton 200 lejt fizetnek a városkasszába, de ezért a pénzért különféle szolgáltatásokban részesülnek. A gyergyószentmiklósiaknak még a hétvégi házasságkötésért sem kell fizetniük, még akkor sem, ha nem az esketőteremben, hanem külső helyszínen szeretnék megszervezni életük kivételes eseményét.

Kimaradt?