Amikor a takarítónő mínusz 80 lej fizetést kap: általános sztrájk lehet a tanügyben

Hatalmas a fejetlenség a tanügyben, és ezzel a PSD-ALDE vezette kormányok okolhatók - mutatott rá a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének Kovászna megyei elnöke. Nagy Gábor elmondta, jövő héten arra kérik a tagságot, hogy vállalják be az általános sztrájkot.

A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) múlt csütörtökön kongatta meg a vészharangot, hogy nemhogy nőnének, hanem ellenkezőleg: csökkennek a tanügyben a bérek. Nagy Gábor, a FSLI Kovászna megyei elnöke is részt vett a szakszervezet országos ülésén, ahol számba vették „a leváltott kormány el nem végzett munkáját", és a Dăncilă-kormány első kormányülése után összesítették, mi várható az új kormánytól. „Röviden mondom: semmi jó” - mondta Nagy Gábor.

A szakszervezetis elmondta, január 31-ig még úgy tudták, hogy a tavaly „oly nagy lelkesedéssel közhírré tétetett” 25 százalékos béremelés – amely 2018 január elsejétől lépett életbe – nettóban, azaz kézben mindössze 4 százalékos a társadalombiztosítási járulékok átruházása miatt. Ám múlt csütörtökön kiderült, hogy a 4 százalékos béremelést januárban úgy ültették gyakorlatba, hogy az valójában fizetéscsökkenést eredményez.

„Január 31-én reggel nyolc órakor elérhetővé, pontosabban működőképessé vált a bérkiszámítási módszertan, az EDUSAL számítógépes program. Amikor ezt egy új programot az iskolai titkárnők elkezdték alkalmazni, mert ugye február 10-e körül ki kell adni a januári béreket, kiderült: nem nőnek a fizetések, hanem csökkenek. Erre nem számítottunk, hogy hazugság a 25 százalékos béremelés, már tudtuk, dehogy csökkenek a bérek, ez mellbevágott” - számolt be a szakszervezetis.

A sorozatos megszorításokkal leginkább falvakon fél, illetve negyed normássá építették le az iskolák a kisegítő személyzetet, főleg az iskolai takarítónőket. Az EDUSAL számításai szerint a napi két órás iskolai alkalmazottaknak mínusz 80 lejes fizetés jön ki. A PSD-ALDE kormány korábban úgy döntött, hogy a részmunkaidőben dolgozóknak a minimálbérnek megfelelő társadalombiztosítási járulékot kell befizetniük az államnak. Azzal, hogy a kormány teljes mértékben átruházta a munkavállalóra a társadalombiztosítási járulékokat, a két órában dolgozó takarítónő fizetése nem éri el a minimálbérnek megfelelő járulékok teljes összegét, sőt még ő maga tartozik 80 lejjel az államnak. „És mindezzel az iskolák január 31-én szembesültek, amikor a tanügyminisztérium rendelkezésre bocsátotta az EDUSAL-t” - mutatott rá Nagy Gábor. Emlékeztetett, hogy az előző kormány kivette az iskolai személyzet bérezését az önkormányzatok hatásköréből, a tanügyminisztérium ezt a tanfelügyelőségeken keresztül oldja meg.

Nagy Gábor elmondta, amikor az oktatási tárca rájött, hogy az előző kormányintézkedések abnormális helyzeteket eredményeztek, türelmet kért. „Ma (hétfőn, szerk. megj.) reggel arra kérték a tanfelügyelőségek főkönyvelőit, hogy legyenek türelemmel 2-3 napig, mert módosítani kell a számítási programot” - mondta a szakszervezeti vezető.

Pótlékokat szüntettek meg

Nagy Gábor elmondta, további sérelmeket okozott, hogy a Dăncilă-kabinet első kormányülésén több pótlékot is megszüntetett. A diplomás iskolai könyvtárosok nem kapják már a 10-15 százalékos veszélyességi pótlékot. „A könyvekből származó por és gáz miatt járt ez a pótlék. Ezt már januárra sem folyósítják” - mondta az érdekvédelmis. A takarítónőknek 5-10 százalékos veszélyességi kiegészítés járt amiatt, hogy a több száz gyermek után tisztán tartották az iskolai vécéket, ezt szintén megszüntették. Eddig lehetőség volt arra, hogy a titkárnők fizetését úgynevezett ekránpénzzel egészítsék ki a számítógépes munkájuk miatt, ezt is törölték. "Még ha akarnánk, sem tudnánk ezeket rászámolni a fizetésekre, mert az EDUSAL nem engedi" - jegyezte meg Nagy Gábor.

Az érdemfokozattal rendelkező tanárok is rosszul járnak: a plusz óráikra már nem számolja rá a program a 25 százalékos többletet. "Ha tehát érdemfokozatos pedagógus vagy, és a kötelező óraszámon kívül is tartasz órákat, a fizetési rendszer szerint már nem eminens tanárként állsz ki a katedra elé" - jegyezte meg Nagy Gábor.

Emlékeztetett, a fejkvótás finanszírozási rendszer miatt az iskolák kénytelenek ismét leépíteni, mert nem tudnak beleférni a bérkeretbe. "Kovászna megyében már megérkezett a gyermeklétszám után számított támogatás, ez 15 millió lej. Már most látszik, hogy ez messzemenően nem fedezi a bérekre vonatkozó kiadásokat. Miért? Mert sok a megyében a 25 diáklétszám alatti osztály, márpedig ennyi diáknak kellene lennie legalább egy osztályban, hogy a személyzet bérét ki lehessen hozni" - magyarázta. Mivel a kis létszámú osztályokban is meg kell tartani az órákat, az iskolák kénytelenek a kisegítő személyzettől megválni. "Hogy meddig lehet takarítónőket leépíteni, laboránsokat kirúgni, könyvelőket, titkárnőket összevonni, azt nem tudjuk" - jegyezte meg a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének Kovászna megyei elnöke.

Nagy Gábor elmondta, jövő héten arra kérik a tagságot, hogy vállalják be az általános munkabeszüntetést, ha a kormány továbbra is így áll hozzá az oktatási rendszerhez.

Kapcsolódók

Kimaradt?