Nem ússzák meg szárazon az órán maszturbáló ortodox vallástanárt lefilmező diáklányok sem

Egyértelmű, hogy a kiskapusi Nicolae Teclu líceumban illetlenül viselkedett a tanár, akiről videó jelent meg a közösségi médiában - közölte az Agerpres hírügynökséggel szombaton a tanügyminiszter.

„A folyamatban levő rendőrségi kivizsgálás eredményétől függetlenül világos, hogy a szóban forgó tanár illetlenül viselkedett (bármi is lenne a kiváltó oka, lehet akár betegség is). A tanóra nem zajlott normális körülmények között, ezért a tanár felmondása csak az első, kézenfekvő lépés” – olvasható az oktatási tárca közleményében.

Valentin Popa tanügyminiszter pénteken tárgyalt az ügyben a Szeben megyei tanfelügyelőség és a kiskapusi iskola vezetőivel. Az ügy alapos kielemzése után arra a következtetésre jutottak, hogy ugyanakkor a videót készítő tanulók sem jártak el helyesen, amikor nyilvánosságra hozták a szóban forgó felvételt. „Az illetlen epizód traumát okozhatott a diáklányokban, de ez nem ad magyarázatot arra, hogy lefilmezték, majd nyilvánosságra is hozták a képsorokat” – olvasható a közleményben, amely szerint helyesebb lett volna, ha a tanulók az osztályfőnökkel, a líceum vezetőségével, a diáktanács elnökével vagy más hatóságokkal beszélnek az esetről.

„A diáklányok megbüntetését kérte az osztály tanácsának képviselője, valamint a tanulók igazgatótanácsi képviselője is” – teszi hozzá az oktatási tárca közleménye.

Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy az osztályfőnöknő is felelősségrevonást érdemel, mert véka alá próbálta rejteni az esetet, a tanügyminisztérium leszögezi, hogy „az osztályfőnök a líceum vezetőségével egyidőben szerzett tudomást az esetről, és nincs terhelő bizonyítékként szolgáló tett vagy nyilatkozat vele szemben.” A dokumentum kitér arra is, hogy a videót készítő diáklányok megbüntetését az osztály tanácsa, a tanári tanács és az iskola igazgatótanácsa is megszavazta. A rendőrségi vizsgálat zárójelentése még várat magára.

A tárca szerint az eset ismét aktuálissá teszi az osztálytermekben elhelyezendő megfigyelőkamerák kérdését. A kiskapusi iskola képviselői például kifejezték ezirányú óhajukat. „Mindazonáltal Valentin Popa miniszter úgy véli, hogy ebben a kérdésben nem tanácsos a 'központból' meghozni a döntést. Éppen ezért felkérünk minden tanárt, szülőt és diákot, hogy vegyék fontolóra, szükségesnek tartják-e a megfigyelőkamerák felszerelését az osztálytermekben” – olvasható a szaktárca közleményében.

A minisztériumi közlemény előzménye, hogy januárban a kiskapusi iskolában a tanulók lefilmeztek egy ortodox vallástanárt, aki - a videó készítőinek állítása szerint - önkielégítést végzett tanóra közben, a katedránál ülve. Az ügyben a rendőrség és az ügyészség is kivizsgálást indított.

Az Erdélyi Metropólia később közölte, hogy a szóban forgó tanár és ortodox pap ártatlan, mert nem önkielégítést végzett, hanem súlyos betegségben szenved, és az ágyékát vakarta. „Néhány évvel ezelőtt egy súlyos betegség miatt megműtötték azon a tájékon, de úgy tűnik, kiújult a betegsége. Szörnyű viszketései voltak. Beismerte, hogy már nem tudott uralkodni magán, bedugta egyik kezét, és megvakarta az ágyékát. Ezek orvosilag bizonyított tények” – mondta akkor az Erdélyi Metropólia szóvivője.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?