30 százalékkal több baleset történt a sípályákon, mint tavaly

A téli ünnepek alatt 30 százalékkal több baleset történt a sípályákon, mint tavaly - nyilatkozta kedden Sabin Cornoiu, a hegyimentő szolgálatok egyesületének országos elnöke.

„A balesetek leggyakoribb oka, hogy a kibérelt, illetve másodkézből vásárolt sílécek kötéseit nem állították be megfelelő módon. Egy másik ok a rögtönzött lesiklóeszközök, például nejlonzacskók elterjedt használata. A legsúlyosabb balesetek közé tartoztak a hátgerinc, medence és combcsonttörések. A mentőcsapatoknak naponta több mint száz alkalommal kellett kivonulniuk” - jelentette ki az elnök.A szakember azt ajánlja, hogy akik először kötnek sílécet a lábukra, hallgassák meg egy szakember tanácsait, vegyék igénybe segítségét, akik pedig improvizált eszközökkel csúsznak a havon, azok gondolkodjanak el az esetleges következményeken.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?