Hivatalos: a feljelentés visszavonásával lezárult a kecseti önbíráskodási ügy

Nem kell bíróság előtt felelniük tettükért a Farkaslaka községhez tartozó Kecsetben másfél héttel ezelőtt történt önbíráskodás elkövetőinek – erősítette meg portálunknak a Hargita megyei rendőrség szóvivője, Gheorghe Filip.

Ez azért lehetséges, mert – mint korábban írtuk – egyezség született: a sértett fél visszavonta a feljelentését, kártérítést kapott az önbíráskodóktól, és ígéretet tett arra, hogy nem tér vissza a faluba. Mint ismert, a sértett fél egy roma család, amely korábban önkényesen foglalt el egy pásztoroknak fenntartott, a falu tulajdonában lévő épületet. Ezt a házat az önbíráskodó kecsetiek egy traktorral lerombolták.

A feljelentés visszavonásának az volt a feltétele, hogy a három őrizetbe vett személy közül ketten – Demény István helyi tanácsos és Demény Elemér falubíró – 7000 lej kártérítést fizetnek a roma családnak. A család cserében vállalta hogy más településre, a Homoródszentmártonhoz tartozó Gyepesbe költözik. 

Az anyának és az apának ugyanis ebbe a községbe szól a személyazonossági igazolványa, ráadásul a férfi ott is kapott munkát. Kovács Lehel farkaslaki polgármester elmondása szerint a homoródszentmártoni önkormányzattól úgy értesült, hogy a család feje fölött fedél van, biztonságos helyen laknak.  

A felek által kötött egyezség tulajdonképpen bevett szokás a hasonló konfkliktusos esetekben. A lényege az, hogy a sértett és a feljelentett fél is aláírják azt a nyilatkozatot, amelyben közlik, hogy kibékültek, és nem szándékoznak a bíróságon igazságot tenni.

„Nagyon egyszerű az eljárás: a rongálásos esetekben a bűnügyi eljárást beszüntetik, ha a panaszos visszavonja az előzetes feljelentését arra hivatkozva, hogy kibékült a másik féllel, és nem szeretné bíróságra vinni az ügyet” – tájékoztatott Gheorghe Filip.

A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője rámutatott, hogy csak bizonyos esetekben van erre lehetőség, az egyik ilyen a rongálás. Hozzátette, ha az ügyészség továbbviszi az ügyet a bíró elé, akkor a felperes követelheti a kár megtérítését. A rendőrségi szóvivőnek nincs tudomása arról, hogy valamilyen kártérítési összegben kiegyeztek volna a felek. Feltehetően a 7000 lej kifizetése csak szóbeli megegyezést takart.

Demény István korábban arról tájékoztatott, hogy a kárpótlásként fizetett pénzt a falu összegyűjti és visszaadja neki és a testvérének.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?