Levágott kar miatt perelik a Román Vasúttársaságot

Gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt vádat emelt a legfőbb ügyészség a Román Vasúttársaság (CFR) ellen, miután egy személynek levágta egyik karját a vonat.

Az eset 2014. december 14-én, éjfél után 27 perccel történt a Hunyad megyei Hátszegváralja (Subcetate) állomásán. A vádhatóság szerint amikor hangosbemondón közölték, hogy melyik vágányra érkezik az érintett személy által is várt vonat, az utasok elindultak a megadott irányba, átléptek három sínpáron, és a vágányok között megállva várakoztak.A hét várakozó - köztük a később megsérült személy - két szerelvény közé szorult, mert az érkező személyvonattal egy időben, a szomszédos vágányon egy tehervonat haladt át az állomáson. A keletkező légörvényben három személy a földre esett, és egyikük bal karját levágta a vonat.

Az ügyészek szerint a balestre azért került sor, mert a hátszegváraljai állomáson nem voltak megfelelő eligazító táblák kihelyezve, amelyek segítségével az utasok azonosíthatták volna azt a peront, ahol várakozniuk kell.

Az ügyet a hátszegi bíróság tárgyalja.

Kapcsolódók

Kimaradt?