A várakozási idő növekedésére kell számítani a román-magyar határon

Megélénkült a forgalom Románia határátkelőin, különösen a román-magyar határon, az ünnepek közeledtével pedig a várakozási idő növekedésére lehet számítani, főleg az ország nyugati határátkelőin - közölte pénteken a román határrendészet.

Már az elmúlt 24 órában is a megszokottnál 20 százalékkal többen keltek át a román határokon, a legtöbben (14 ezren) a Nagylak II - Csanádpalota autópálya-határátkelőn. A karácsonyi vakációra azonban külföldön dolgozó román állampolgárok tízezreit várják haza, ezért torlódás alakulhat ki a román határokon.

Az Ártánd-Bors, Csengersima-Pete, és Nevetlenfalu-Halmi határátkelőkön már péntek délelőtt félóránál többet kellett várakozniuk a Romániába belépőknek a román határrendészet honlapján elérhető, az utasok tájékoztatását szolgáló alkalmazás szerint.

A határrendészet az ország más térségeiből is erősítést vezényelt a magyar határátkelőkhöz, a torlódások megelőzése érdekében, ugyanakkor felkérte a nyugatról érkezőket, hogy a magyar-román határon található (összesen 52 ellenőrzési sávval rendelkező) 11 közúti határátkelő közül előzetesen tájékozódva keressenek kevésbé forgalmasat.

A közlemény példaképpen a nagylaki autópálya-határátkelő szomszédságában továbbra is működő régi nagyalaki határátkelőt, vagy a roppant leterhelt Ártánd-Bors átkelő közelében folyamatosan nyitva álló Méhkerék-Nagyszalonta, vagy Nyírábrány-Érmihályfalva határátkelőt javasolja.

A román határok felé utazók a www.politiadefrontiera.ro/ro/traficonline oldalon tájékozódhatnak arról, hogy mekkora várakozási időre kell számítaniuk a személyautósoknak, illetve kamionsofőröknek a kilépő, illetve belépő oldalon.

Kapcsolódók

Kimaradt?