Alkotmánnyal a kezükben tiltakoztak a joghallgatók az igazságügyi törvények ellen

Több száz joghallgató tiltakozott szerdán a Bukaresti Egyetem lépcsőin az igazságügyi törvények és a büntető törvénykönyvek módosítása ellen. A szervezők szerint mintegy 500-an vettek részt a tiltakozó akción.Fotó forrása: Facebook

„Egyesek akár egyet is érthetnek a javasolt változtatásokkal, ám eljárás szempontjából olyan visszaélések történtek, amilyenekre egy jogállamban nem kerülhet sor, nem érthetünk egyet ezzel” - nyilatkozta Adrian-Mihai Zamfir, a jogi egyetem diáktanácsának alelnöke.

A diákok az alkotmány egy-egy példányával a kezükben tiltakoztak. „Azt gondoljuk, hogy az alkotmány maradt az egyetlen fegyver a kezünkben, amellyel túlléphetünk a jelenlegi helyzeten” – nyilatkozta az egyik résztvevő, Horia Oniţă. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?