Homofóbok zavarták meg a melegek bukaresti rendezvényét


-A A+

Közleményben ítélte el csütörtökön az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), hogy szerdán este román nacionalisták homofób megnyilvánulásai miatt meg kellett szakítani egy film levetítését a bukaresti népművészeti múzeumban.

Az intézményben a négyszeres Oscar-jelölt The kids are all right című filmet vetítették az úgynevezett LMBT (Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű) Történeti Hónap keretében, hazai melegszervezetek szervezésében. A vetítést meg kellett szakítani, amikor a terembe román zászlókat lengető személyek hatoltak be, zsoltárokat, illetve a román himnuszt énekelve.buzik

A hangoskodók így tiltakoztak amiatt, hogy a népművészeti múzeumban melegeknek szánt rendezvény zajlik. Tiltakozásuknak homofób megjegyzésekkel is hangot adtak.

A CNCD szerint a rendezvény megzavarása megsértette a lelkiismereti szabadság, a szólásszabadság és a gyülekezési szabadság alkotmányban is rögzített jogát. A tanács felhívja arra is a figyelmet arra, hogy a történtek ártanak az ország nemzetközi megítélésének és aggályossá teszik az emberi jogok tiszteletben tartását Romániában.

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X