Mi történik az iskolákban? Újabb diák bántalmazta órán a tanárt

Hatósági őrizetbe került szombaton egy 16 éves diák, aki bántalmazta órán a tanárnőjét. Ez a harmadik hasonló eset egy hét leforgása alatt a hazai iskolákban.

A konstancai incidens az egyik helyi tanintézmény kilencedik osztályában történt, francia órán. A tanárnőnek feltűnt, hogy a teremben egy olyan diák, aki nem tagja az osztálynak. Megkérdezte tőle, hogy hívják, majd felkérte, hogy hagyja el a termet. A diák erre nem volt hajlandó, a nevét sem árulta el, csak annyit mondott, hogy egy párhuzamos osztályba jár.

A tanárnő ekkor felszólította, hogy együtt keressék fel az iskolaigazgatót. A kamasz erre rendkívül agresszíven reagált: ököllel állon ütötte a pedagógust, kitépte a kezéből az osztálynaplót, és ütlegelni kezdte, lerepítve a szemüvegét. Kis idő után abbahagyta a tanárnő bántalmazását, és kirohant a teremből.

Az iskola vezetősége értesítette a rendőrséget, és a támadót néhány órán belül azonosították és előállították. A fiút 24 órára őrizetbe vették, a bíróság pedig szombaton hatósági felügyelet alá helyezte – számolt be a helyi sajtó. A kamasznak egyébként rendezetlen a családi háttere, a nagymamája neveli, évet ismételt, és már korábban is voltak magatartásbeli problémái.

Mint korábban írtuk, néhány napja egy Teleorman megyei, majd egy csíkszeredai iskolában történt tanárbántalmazásos eset. Mindkettőből rendőrségi ügy lett.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?