Újabb részletek derültek ki az elektronikus személyazonossági kártyáról

Elektronikus személyazonossági igazolványt is kérhetnek a román állampolgárok a kormány csütörtökön elfogadott törvénytervezete szerint.

A jogszabály értelmében az állampolgárok eldönthetik, hogy elektronikus személyazonossági igazolványt kérnek-e (a két mutatóujj ujjlenyomatával vagy anélkül), vagy egyszerű, csip nélküli személyazonossági kártyát.

A kormány közleménye szerint az elektronikus személyazonossági kártya (CEI) révén a tulajdonos azonosítani tudja magát a belügyminisztériumi intézmények és más köz- illetve magánintézmények informatikai rendszereiben, élni tud az elektronikus aláírás lehetőségével, így jelentősen könnyebbé válik a kapcsolattartás a hatóságokkal, hozzáférhetőbbé válnak a közszolgáltatások.

Míg a mostani személyazonossági kártyák a kilencvenes évek technikai megoldásaival készültek, addig az elektronikus személyazonossági kártyák már az Európai Bizottság követelményeinek tiszteletben tartásával fognak készülni, amelyek a terrorizmus elhárítása, az illegális migráció, a drog- és emberkereskedelem megakadályozásának ismérveit veszik alapul.

Az elektronikus személyazonossági kártya egészségügyi kártyaként is működik majd, ezért megszűnik a régi egészségügyi kártyák érvényessége azok esetében, akik ilyen típusú igazolványt igényelnek. Akik viszont hagyományos személyazonossági kártyát választanak, azoknak továbbra is lesz külön egészségügyi kártyájuk - részletezi a közlemény.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?