Családjóléti szolgáltatásokat és jogokat kér Hargita Megye Tanácsa

Felhívásban fordul a parlamenthez és a kormányhoz Hargita Megye Tanácsa: arra kérik a honatyákat, hogy adókedvezményekkel és családbarát jogszabályokkal támogassák a sokgyermekes családokat. Ugyanakkor arra buzdítják a megye településvezetőit, hogy ami helyben megvalósítható, azzal ők maguk segítsék a nagycsaládokat.

Az RMDSZ a tavalyi parlamenti választások kampányában több pontban is foglalkozott az adófizető nagycsaládosok megsegítésének kérdésével. A gyermekvállalásra való bátorítás jegyében – ezzel együtt a drasztikus népességcsökkenés megállítása érdekében – a közteherviselés enyhítését kérik, és Hargita Megye Tanácsa a legutóbbi ülésén el is fogadta annak a felhívásnak a szövegét, amelyet legkésőbb holnap el is küldenek Románia Parlamentjének és Kormányának.

Borboly Csaba megyei tanácselnök, Kolozsvári Tibor, a megyei tanács Család munkacsoportjának vezetője és Farkas Enikő, a programokkal foglalkozó vezérigazgatóság vezető-helyettese kedd délelőtt helyzetkép-jelentésről, a munkacsoport jövőképéről és annak megvalósításáról beszélt sajtótájékoztatón.A szerző felvétele

„A Román Tudományos Akadémia 2017-es szociális jelentése előrejelzi, hogy mi történik, ha semmi nem változik. Hivatalos adatok szerint jelenleg 3,5 millió romániai személy tartózkodik külföldön. Magyarországi felmérés alapján a 14–29 éves erdélyi magyarok 56 százaléka külföldön keresne megélhetést, 21 százalékuk akár le is telepedne. A születési ráta 30 éve folyamatosan csökken, ezzel együtt a munkaképes korú lakosság részaránya is. A társadalom elöregedőben van, ezzel az ellátó rendszerek fenntarthatósága veszélybe kerül” – részletezte Kolozsvári Tibor.

„A mi jövőképünk egy erős, prosperáló társadalom, amelyben a születési ráta legalábbis eléri a reprodukcióhoz szükséges arányt. Ha a közösség értéknek tartja a családot, akkor áldoznia is kell rá, hiszen a gyermekvállalás egyéni cél, de közösségi haszon” – fogalmazott.

A jövőkép megvalósítása érdekében széles körű konzultációt hirdet a megyei tanács: részletes űrlapot küldenek a helyi önkormányzatoknak, ezzel egyrészt felmérik a családjóléti szolgáltatások helyzetét (napközik, after school-ok, családi rendezvények stb.), másrészt össze is gyűjtik a jó gyakorlatokat. A helyi tanács, a tudomány, a civil szervezetek és az egyházak segítségével stratégiát dolgoznak ki.

Farkas Enikő vezérigazgató-helyettes közölte: a megyei tanács évente több mint 1,3 millió lejt költ – saját és támogatott – családbarát programokra.

„A politika keveset beszél a családról, ezért fontos, hogy behozzuk a kérdést a közbeszédbe. Ezután a pénzvisszaosztásoknál is figyelembe vesszük a településeink családjóléti törekvéseit” – mondta Borboly Csaba. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?