Elmaradt a lakodalom, mert bezárt a kibérelt vendéglő – panaszok a háromszéki fogyasztóvédőknél

Halottaskocsiból árusított kenyér, súlynövelő hatású fogyasztó tabletta, hiányos internetről rendelt államvizsga dolgozat – többek között ezekre panaszkodtak idén a háromszékiek a fogyasztóvédőknek.

A legszokatlanabb vásárlói panaszokat gyűjtötte össze a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal. Mircea Diacon háromszéki főfelügyelő-helyettes tájékoztatása szerint az egyik legkirívóbb panasz egy sepsiszentgyörgyi asszonytól érkezett, aki egy temesvári cégtől, interneten vásárolt fogyást elősegítő táplálékkiegészítőt, és első fázisban öt kilogrammot fogyott tőle, viszont később erőteljesen hízni kezdett. A vásárló visszakövetelte a termékért kifizetett 720 lejt, mivel úgy vélte, becsapták. Rendkívül bizarr esetre hívták fel a fogyasztóvédők figyelmét egy háromszéki falu lakói, akik azt jelentették, hogy valaki halottaskocsiból árusít kenyeret.

A Kovászna megyei Fogyasztóvédelmi Hivatalhoz idén 465 panasz érkezett, ebből 33-at oldottak meg, 37-et más intézményhez továbbítottak, 165 esetben a panasz alaptalannak bizonyult, míg 173 esetben a felek időközben megegyeztek, a többi esetet még vizsgálják. 

Több háromszéki egyetemista fogyasztóvédelmi panasza rendőrségi nyomozást is eredményezett. Mint kiderült, a fiatalok internetről rendeltek maguknak államvizsga dolgozatot. A dolgozatok megírását vállaló személy azonban csak hiányos vagy pedig nem a megrendelt témában megírt záródolgozatot adott a pénzükért.

Egy másik esetben külföldön dolgozó, házasodni vágyó fiatalok jártak pórul. A fiatal pár távolról próbálta megszervezni lakodalmát, telefonon egyeztettek egy vendéglő tulajdonosával, lefoglalták a vendéglőt, amiért előleget is fizettek. Amikor hazatértek a lakodalmukra, meglepődve tapasztalták, hogy időközben a vendéglő bezárt. Ugyancsak a háromszéki fogyasztóvédőknél tett panaszt az a pár, akit egy szórakozóhelyen nem szolgáltak ki arra hivatkozva, hogy már túl sokat ittak, és nem viselkednek megfelelően.

Termékbemutatókon átvert háromszéki vásárlók is fordultak panasszal a fogyasztóvédőkhöz. Többen azért tettek feljelentést, mert meghívást kaptak ingyenes biorezonanciás vizsgálatra, majd ezt követően a szervező méregdrága terméket próbált eladni nekik, mondvám, hogy enélkül nem gyógyulnak meg. Egy másik háromszéki szintén termékbemutatón vásárolt egy mágneses matracot, de egyhónapnyi használat után elkezdte rosszul érezni magát, fájdalomra panaszkodott orvosának, aki azt tanácsolta, többé ne használja a matracot.

Tájékozatlan vásárlók is fordultak a fogyasztóvédőkhöz. Ilyen az a férfi, aki több megye fogyasztóvédelmi hivatalánál is panaszt tett egy állítása szerint törvénytelenül működő autószerelő műhelyre, arról viszont csupán annyi adatot tudott mondani, hogy a működtető neve „Nicu Mecanicul”. Egy hölgy pedig elpanaszolta, hogy levált az újonnan vásárolt cipője talpa, viszont kiderült, hogy turkálóból vásárolt használt lábbelit. 

A Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal az elmúlt években is összegyűjtötte a szokatlan lakossági panaszokat. Ilyen volt többek között egy 70 éves férfi esete, aki egy doboz potencianövelő tablettát vásárolt, de sérelmezte, hogy az nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Háromszéken az elmúlt években előfordult még, hogy valaki a kábeltévé minőségére panaszkodott, de kiderült, hogy lopta a szolgáltatást. Emellett érkeztek elsőre hallásra furcsának tűnő, de később megalapozottnak bizonyuló panaszok is. Ilyen egy vidéki család esete, akik arra ébredtek, hogy autóval nem tudnak beállni az udvarra, mert az községi út javításakor az útépítők túl magasra és meredekre építették a bejáratot.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?