Tüntetést tart csütörtökön a fővárosban a Sanitas szakszervezet

Tüntetést tart csütörtökön a fővárosban a Sanitas szakszervezet, amiért a kormány halogatja az egészségügy és a szociális ellátórendszer problémáinak megoldását - írja az érdekvédelmi szervezet közleményében. 

A George Enescu téren tartandó tüntetést követően a tiltakozók a Victoriei térre vonulnak. 

A Sanitas tagjai elégedetlenek a 2017/153-as törvénnyel, amely szerintük egyenlőtlenségekhez és diszkriminációhoz vezet a bérezési rendszerben. 

"A kormány hónapok óta egyebet sem tesz, csak mímeli, hogy érdekli azoknak a szakágaknak a sorsa, amelyeket ők maguk neveztek 'nemzeti érdekeltségűeknek'. A kormányprogramhoz való ragaszkodást hozva fel ürügyként olyan intézkedéseket foganatosítanak, amelyek hátrányosan érintik az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben dolgozókat. Hogy akarják megakadályozni a személyzet külföldre vagy magánintézményekhez való elvándorlását olyan intézkedésekkel, amelyek a bérek csökkenéséhez, az élelmiszerjegyek elvesztéséhez, több kötelező ügyelethez vezetnek?" - tette fel a kérdést a Sanitas elnöke, Leonard Bărăscu. 

A szakszervezet többek között azt követeli, hogy az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben dolgozó minden alkalmazott - beleértve a műszaki és az adminisztratív személyzetet is - részesüljön a különleges munkakörülményekért járó pótlékban, hogy 2018. március 1-jétől kapják meg a beígért teljes béremelést, illetve hogy egész év folyamán részesüljenek az élelmiszerjegyekből. 

A csütörtöki tiltakozást követően a Sanitas országos tanácsa eldönti, hogy mely dátumtól kezdenek általános sztrájkba, amennyiben nem teljesítik követeléseiket. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?