Sehol nem láttunk akkora krumplit, mint a Csíkszéki Gazdanapokon

Másodszor tartottak Csíkszéki Gazdanapokat Csíkszentsimonban, illetve Csíkszeredában szeptember utolsó hétvégéjén. A nagy érdeklődésre számot tartó rendezvényen szombaton az év legnagyobb pityókáját termesztő gazdát is díjazták. A fesztivál legjobban várt eseménye a Republic-koncert volt.

A rendezvénysorozat két napja teljesen más-más jellegű volt: pénteken agrárkonferenciát tartottak Csíkszeredában a megyeházán, míg szombaton a szórakozásé volt a főszerep. 

Az Agrárkonferencián A komplex biztonság értelmezése a vidéki térben címmel Boldizsár Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense tartott előadást, majd Bíró Zoltán társadalomkutató, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudomány Egyetem előadója Vidékbiztonság – a vidék szemszögéből című elemzését mutatta be.

Zetelaka község polgármestere az ottani polgárőrség – amely egyébként az egyik első és legsikeresebb Hargita megyében – létrejöttét és működését ismertette. A nagyragadozók mint biztonsági kockázat címmel Csányi Sándor, a Szent István Egyetem tanára tartott érdekfeszítő és nagyon aktuális előadást. Korodi Attila parlamenti képviselő, volt környezetvédelmi miniszter a parlamentbenben zajló, a vidék biztonságát érintő vitás kérdéseket ismertette. A sikeres önkormányzati működés gazdaságbiztonsági és szociális biztonsági dimenziói címmel Tóth Tamás egyetemi tanár, a Szent István Egyetem oktatási rektorhelyettese tartott előadást.

1,78 kilós bajnokkrumpli

A szombati nap már az önfeledt, de tartalmas szórakozásról szólt a második Csíkszéki Gazdanapokon, amelynek a székhelyét áttették a csíkszentsimoni Szent László Gyermekvédelmi Központ több hektáros területére.

Reggel a helyi fúvószenekar toborozta az embereket az egész napos rendezvényre, majd a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület tartott bemutatót. Színpadra léptek a Kükürcsin és a Kankalin néptánccsoportok.

A nap folyamán szarvasmarhafajtákkal ismerkedhettek az érdeklődők, valamint nemes fatájú lovakat is felvonultattak. Történelmi érdekességekkel tűzdelt ismertetőt tartottak többek között az itt bemutatott arab telivérről, a híres magyar fajtákról: a gidrán, a lipicai, a furioso, valamint a fríz mén. Szekeres ügyességi verseny is volt, de a legjobban a rönkhúzató verseny iránt érdeklődtek a gazdanapok részt vevői.

A különböző programok mellett nyerni is lehetett, a tombolát vásároló ünneplők közül egyetlen szerencsés egy kis borjú tulajdonosa lehetett. A tombolák utáni bevételt a gyermekközpontnak ajánlották fel.

Díjazták továbbá a legnagyobb krumplit termesztő gazdát is. Az első díjat a csíkszentmártoni Szőcs Tibor nyerte, az ő pityókája 1785 grammos volt. Második és harmadik helyezett a csíkkarcfalvi Gidró Lehel, ő a tulajdonosa a második (1448 gramm) és a harmadik (1424 gramm) legnagyobb krumplinak is.

Az este legjobban várt eseménye a Republic-koncert volt, amelyre már délután gyülekezett a hallgatóság.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?