Súlyos létszámgondokkal küzd az aradi magyar oktatás

Az aradi magyarság jövője is múlik azon, hogy milyen új nemzedéket nevelnek a magyar iskolákban, mennyire lesznek értékteremtő, -alkotó tagjai a közösségnek a ma fiataljai – mondta a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója, Muntean Tibor az iskolaközpont tanévnyitó ünnepségén hétfőn.

A főgimnázium az egyetlen olyan iskolaközpont a megyében, ahol az óvodától az érettségiig folyik anyanyelvű oktatás a magyar gyerekek számára. Idén 28 előkészítő osztályos kezdi meg az új tanévet.  Teljes létszámmal működik a líceumi tagozaton a matematika-informatika és közgazdaságtan szak is, a turizmus szakon pedig közelíti a 28-at a diákok száma. Ez utóbbi szakra fog járni az a négy diák is, akik eredetileg a szakmunkásképzőbe jelentkeztek nyolcadik után (a fiúknak autómechanika, a lányoknak vendéglátós szakot terveztek.

Munten Tibor sajnálatosnak nevezte, hogy „nincs presztízse” a hároméves szakmunkásképzőnek, holott a termelő- és szolgáltatóipar szakképzett munkeőrhiánnyal küszködik. Az iskolaigazgató szerint minden évfolyamon önálló osztályok működnek, igaz, hogy van, amelyik tízes létszámmal, de pozitívum, hogy idén két ötödik osztály indult a Csikyben.

Nem rózsás a helyzet a megyeszékhelyen sem

A megyeszékhelyen nem rózsás a magyar oktatás helyzete a kerületi iskolákban. Az Aurel Vlaicu Általános Iskola magyar tagozatára mindössze négy előkészítő osztályos jelentkezett, őket a negyedikesekkel összevonva készítik fel – mondta Viszhányó Aranka aligazgató. Első osztály nincs, merthogy tavaly nem indult előkészítő, a többi évfolyamon (nyolcadikig) viszont önálló osztályok működnek – igaz, hogy egyesek minisztériumi külön engedéllyel, merthogy a minimális alatti a létszám.

A Mosóczy-telepi Aron Cotruș Általános Iskolában csak elemi szinten van magyar tagozat. Vincze-Németh Julianna tanítónő elmondása szerint a nyáron heten „ballagtak el”, és helyettük csak két előkészítő osztályos érkezett őszire. Összesen 16 diákjuk van, az előkészítő osztály az elsősökkel és a harmadikosokkal, a másodikosok a negyedikesekkel összevonva.

A gáji Neuman Fivérek Általános Iskola magyar tagozatán a nulladik osztálytól a negyedikig egy csoportban tanítják az elemiseket. Azaz, tanítanák, ha lenne ki, ugyanis az évnyitó ünnepségen nem volt kinevezett magyar pedagógus. Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes szerint az eddigi tanítónő családalapítás céljából más városba költözött, de az utolsó napig nem lehetett tudni, hogy hivatalosan felszabadul-e az állás, amire kinevezhetnek valakit. Pelligrini reményei szerint keddre már lesz magyar pedagógus, valószínűleg valamelyik nyugdíjas magyar tanítónő személyében.

Arad megyében egyébként – szintén a főtanfelügyelő-helyettes tájékoztatása szerint – több mint húsz oktatási intézményben mintegy kétezren kezdték meg magyar nyelven a 2017–2018-as tanévet. A kisperegi magyar iskola megőrizte ugyan az önállóságát, de elveszítette az általános iskolai tagozatot, így ott csak elemi oktatás folyik immár (az 5–8. osztályos peregiek a mintegy 12 km-re lévő Pécskára járnak magyar általánosba). Pozitívumként említett viszont Pellegrini Miklós, hogy egy aradi óvodában, illetve Nagyzerénden sikerült beindítani a napközis programot a szülők kérésére, a távlati célok között pedig egy magyar bölcsőde beindítása szerepel, amely a Csiky Gergely Főgimnázium bentlakásában kapna helyet, természetesen a nagyobb diákoktól elkülönítve.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?