Három évre betiltanák a tűzifa exportját

Első házként elfogadott hétfőn a szenátus egy törvényjavaslatot, amely előírja, hogy három évre betiltják a tűzifa exportját. 

A tervezet értelmében legfeljebb három évig felfüggesztenék a legtöbb 20 centiméter átmérőjű és maximum 4 méter hosszú tűzifa exportját. 

A javaslatot többségében nemzeti liberális párti honatyák terjesztették elő, és 91 támogató szavazattal, illetve egy tartózkodással fogadta el azt a felsőház plénuma, miután elutasította az összevont gazdasági és környezetvédelmi bizottság kedvezőtlen véleményezését. 

Felszólalásában a Népi Mozgalom Párt (PMP) szenátora, Traian Băsescu hangsúlyozta, a tűzifaválság valós probléma, amely megoldásra vár, a szavazásra bocsátott törvényjavaslatot azonban hiányosnak tartja, inkább egy másik, az erdészeti törvény egyik cikkelyének módosítására irányuló kezdeményezést támogat. 

A szenátus szociáldemokrata frakciójának vezetője, Şerban Nicolae kifejtette, a PSD támogatja a liberális honatyák javaslatát, mert "rendkívüli helyzet állt elő", vagyis előre lehet vetíteni, hogy az idei tűzifamennyiség nem fogja fedezni annak a 3,6 millió háztartásnak a szükségletét, amelyekben fával fűtenek. 

Kapcsolódók

Kimaradt?