Kaufland-botrány: feljelentik a magyarok ellen uszító fogyasztóvédelmi főfelügyelőt

A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat feljelenti az illetékes szerveknél az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság brassói regionális főfelügyelőjét, Sorin Claudiu Susanut részrehajló, nem tárgyilagos eljárásáért, valamint Radu Banciu újságírót, diszkriminatív, nacionalista és idegengyűlölő nyilatkozatai miatt.

Hétfői közleménye szerint a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat döbbenettel vette tudomásul, hogy az augusztus 31-én  közzétett videóval, a Milițianul nevű YouTube-csatorna működtetője azzal vádolta a székelyudvarhelyi Kaufland grillezőjénél alkalmazott elárusítót, hogy azért nem szolgálta ki, mert románul szólalt meg.

Emlékeztetnek, hogy a videó vírusként terjedt a közösségi médiában  és rövid időn belül óriási médiavisszhangja lett, „sajnos a központi román sajtó feszültségkeltően, diszkriminatívan tálalta az esetet”. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat szerint a felvétel egyértelműen provokációnak minősíthető, hiszen nyitás előtt húsz perccel készült és az összevágott filmkockák azt bizonyítják, a felvétel szerzője többször próbálkozott a lejáratással, később a Kaufland által kiadott hivatalos közlemény is ezt megerősítette.

A jogvédő szolgálat felidézi a videó megjelenését követő eseményeket, amikor az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság brassói regionális főfelügyelője, Sorin Claudiu Susanu, hivatalból való kivizsgálást kezdeményezett, majd tízezer lejre bírságolták a székelyudvarhelyi Kauflandot a kolozsvári videóblogger által jelzett eset miatt, azt állítva, hogy ellenőreiket szintén nem szolgálták ki az üzletben, mert románul kértek termékeket.

„A hatóság főfelügyelője a sajtónak tett nyilatkozatát azzal is tetőzte, hogy egy 2015-ös hasonló bírságra hivatkozott, amikor, állítása szerint azért bírságolták meg a székelyudvarhelyi Kauflandot, mert a termékeiket kizárólag magyar nyelvű szórólapokon és reklámújságban hirdették, hátrányos megkülönböztetésben részesítve ezzel a román vásárlókat. A Kaufland második, szeptember elsején kiadott hivatalos közleménye erre is rácáfol, ugyanis, a Fogyasztóvédelmi Hatóság csíkszeredai ellenőrei kiszállásuk során az áruk, a felszolgálás és az ételkínálat minőségét ellenőrizték, a büntetés jegyzőkönyvben pedig mégis az említett videóra hivatkoznak. A 2015-ös, Sorin Claudiu Susanu által említett bírság pedig nem is létezik. Nyilvánvalóan, hogy ebben Az esetben is uszító jellegű információferdítés történt”, szögezi le közleményében a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat.

Banciu sem ússza meg

Hozzáteszik, hogy nem hagyják szó nélkül a B1 TV televízió csatornán közvetített Lumea lui Banciu műsor augusztus 31-ei kiadását sem, amelyben a műsorvezető, Radu Banciu, idegengyűlölő és nacionalista kijelentéseket tett a székelyudvarhelyi eset kapcsán Székelyföldről és összességében, a teljes romániai magyar kisebbségről.

A műsorvezető többek között veszélyforrásként említi a magyar kisebbséget és felelőssé teszi őket az országban felmerülő összes interetnikus konfliktusért. Szélsőséges kijelentései közül kiemelendő az, hogy az etnikumközi konfliktusok megoldására a románok és magyarok elkülönítését, szegregációját javasolja, mutat rá a jogvédő szolgálat.

Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat elnöke szerint,,Az ehhez hasonló nyilatkozatok bármilyen demokratikus társadalom tagjának részéről elfogadhatatlanok. Radu Banciu kijelentései az erdélyi magyarok méltóságát súlyosan megsértették, ezért szervezetünk minden illetékes fórumon jelezni fogja az esetet.”

Kapcsolódók

Kimaradt?