Szabotálták a katolikus iskoláért tüntető szülők megmozdulását?

Négy nap alatt 111 igénylést sikerült összegyűjtenie a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum szülői közösségének, hogy bizonyítsák a tanügyminiszternek, van igény a cikluskezdő osztályok indítására is. A prefektúra előtti szerdai tüntetés nem volt zavartalan. 

Az iratkozásokat a Ligetben, a Vásárhelyi Forgatagon kezdték el gyűjteni a szülők, annak lejárta után, hétfőn és kedden pedig a belvárosi Keresztelő Szent János Plébánián. Ugyanakkor 3500-an írták alá azt a petíciót is, amelyben az iskolájukat követelik a szülők, és amelyet a péntek óta tartó tüntetéssorozaton is minden alkalommal felolvasnak.

Zsigmond Imola szülő elmondta, az előkészítő, az ötödik és a három kliencedik osztályba ez alatt a négy nap alatt 111 igénylő kérést sikerült összegyűjteni, amit szerda reggel átadtak Bukarestben a pápai nunciusnak, aki továbbította azokat az oktatásügyi minisztériumnak. Most a miniszteren a sor, hogy szóbeli ígéretének eleget téve, zöld utad adjon a cikluskezdő osztályok indításának. Zsigmond Imola bizakodó, úgy véli, „a nunciusnak nem csak szívügye az iskola, hanem tesz is a római-katolikus iskola diákjainak jövöjéért”.

A főtéren, a prefektúra előtt péntektől kezdődően minden nap délután 4 és 5 óra között a Civilek a katolikus iskoláért szülői csoport megtartotta 15 fős tüntetését. Szerdán azonban azzal a ténnyel kellett a szülőknek szembenézniük, hogy arra a járdarészre, amely előtt eddig ők tüntettek, egy tribünt építettek, így a békés és néma tiltakozásukat teljesen elzárták a külvilág szeme elől.

Marosvásárhelyen tartják a napokban a World Rescue Challenge-et, vagyis a mentőalakulatok, vészhelyzetisek világszintű megmérettetését. Csakhogy erre az engedély kibocsátásakor a városi rendőrfőnök, illetve az illetékes hivatal nem figyelmeztette a szülőket. 

Kapcsolódók

Kimaradt?