A szervezők az eddigi legszínvonalasabb kiadásnak értékelték az idei PMN-t

Stier Péter főszervező, Szőcs Péter, az Identitas Alapítvány elnöke, Kereskényi Gábor polgármester, Pataki Csaba megyei tanácselnök és Magyar Lóránd képviselő kiértékelő sajtótájékoztatón vonta le a 16. Partiumi Magyar Napok következtetéseit.

„A Partiumi Magyar Napok a régió legnagyobb, legmeghatározóbb és legszínesebb rendezvénye, amely évről évre egyre több látogatót vonz Szatmárnémetibe” – mondta Stier Péter főszervező. Bebizonyosodott, hogy sokan úgy tervezték a nyarat, hogy itthon, Szatmárnémetiben legyenek, hiszen a rendezvény 8 napja alatt a több mint 150 szerteágazó programon, koncerten, kiállításon, gasztronómiai és kulturális tevékenységen, valamint színházi előadáson a 70 ezret is meghaladta a látogatók száma – összegzett.

A főszervező elmondta, hogy a rendezvény turisztikai szempontból is bizonyíthatóan sikeres, hiszen előfordult, hogy az utolsó pillanatban kellett elszállásoljanak egy vendéget, de már alig találtak szabad szobákat a helyi szállodákban.

Stier kiemelte: nagy örömmel és boldogsággal tölti el a sok pozitív visszajelzés, amely arra enged következtetni, hogy az idei rendezvénnyel is magasra tették a mércét. Sikerült felülmúlni az eddigi kiadásokat, és ezzel együtt önmagukat is. Ezért köszönet illeti a támogatókat, a társszervező civil szervezeteket, a médiapartnereket, a rendezvény önkénteseit – idézi a közlemény a főszervező kiértékelőjét. A legnagyobb hála a közönségnek jár, hiszen nélkülül soha nem jöhetne létre egy sikeres rendezvény.Stier Péter, Magyar Lóránd, Pataki Csaba, Kereskényi Gábor és Szőcs PéterÖsszesen 101 helyi, országos és külföldi érdekeltségű szponzor támogatta a Partiumi Magyar Napokat. 24 civil szervezet és közel 100 önkéntes vett részt a rendezvény szervezésében, 19 médiapartner tudósított róla.

Szőcs Péter, az Identitas Alapítvány elnöke is köszönetet mondott a résztvevőknek, akik a megye minden részéről, más megyékből és a határon túlról is érkeztek.

Együtt szórakozott a magyar, a román és a sváb

A sajtótájékoztatón részt vett Kereskényi Gábor polgármester is, aki elmondta: ismét bebizonyosodott, hogy Szatmárnémeti képes egy olyan multikulturális szórakoztató rendezvényt létrehozni, ahol a magyar lakosság mellett a svábok és a románok is jól tudják érezni magukat.

A rendezvény zárókoncertjére, az Omegára nagyon sok román volt kíváncsi, de a főzőversenyre is jelentkezett román csapat, amely nagyon jól érezte magát, sőt még díjat is nyert. A polgármester gratulált a szervezőknek, arra biztatva őket, hogy jövőre is legalább ugyanezt a színvonalat hozzák, sőt az ideinél még színvonalasabb programokkal is kellene készülni. A közrendért, közbiztonságért és a köztisztaságért felelős szerveknek is megköszönte az operatív munkát.

Pataki Csaba megyei tanácselnök és Magyar Lóránd képviselő is az eddigi legszínvonalasabb kiadásnak értékelték a rendezvénysorozatot. Szerintük a fejlődés nemcsak a programkínálatában volt érezhető, hanem a közönség viselkedésén is, mindenki kulturáltan szórakozott a Partiumi Magyar Napokon.

A tanácselnök azt is kiemelte, hogy a legtöbb kulturális program teltházas volt, számára kifejezetten meglepő volt, hogy a könyvbemutatók iránt is hatalmas volt az érdeklődés. Magyar Lóránd összegzésében elmondta: a Partiumi Magyar Napok a jövőben is megfelelő teret fog biztosítani a helyi termelők számára a külföldről beáramló termékekkel szemben, hiszen ez a rendezvény Szatmárnémetit kell népszerűsítse, fel kell mutatni a helyi értékeket. 

(Címlapfotó: a rendezvény Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?