Csak kevesen tudják, hogy mi a 112-es hívószám

A 112-es hívószám európai napjának nyilvánította az Európai Unió február 11-ét. Az egységes európai segélyhívó szám az összes tagállamban működik, és tárcsázásával díjmentesen hívhatjuk a mentőket, a tűzoltókat, csendőrséget vagy a rendőrséget.112pisilos

Segélyhívást rendszerint akkor is kezdeményezhetünk, ha telefonkártyánk nincs feltöltve vagy a szolgáltatónk által lefedett területen kívül tartózkodunk.

Érdekesség, hogy az európai állampolgároknak csupán egy negyede tudja, hogy a 112-es hívószám életet menthet, a nap bármilyen időszakában, bármelyik órájában igénybe vehető. Ezért a tagországokban rendszeresen folytatnak tájékoztató kampányt a lakosságnak iskolákban, közintézményekben, sőt flashmobot is szerveztek már ebből az alkalomból egyes európai országokban.

A számot 1991-ben létesítették Európa-szerte, majd 2005-től Románia is beiktatta, 2008-tól pedig teljes mértékben lecserélte a sürgősségi számokat, egységesen fogadva a segélykérő hívásokat bármely uniós országban, bármilyen telefonhálózatról. Sajnos a romániai hívásoknak mintegy fele, esetenként kétharmada hamis bejelentés, ez pedig késlelteti a valós bejelentések megoldását.112messzirol

A hívásokat szakképzett ügyeleti stáb fogadja. Országtól függően a kezelő vagy közvetlenül foglalkozik a hívással, vagy átkapcsolja azt a megfelelő segélyszolgálathoz. Az ügyeleti központokban egyre több olyan munkatárs dolgozik, aki idegen nyelveken is képes hívást fogadni. Buzău megyében egyébként van egy tolmács, aki a siketnéma személyek videotelefonos hívását fordítja le az ügykezelőknek.

Kimaradt?