Fokozatosan javult a Hargita megyei érettségizők teljesítménye az elmúlt években

Hargita megye országos viszonylatban évek óta sereghajtó az érettségi eredmények terén, de a sikeresen vizsgázók aránya folyamatosan nő.

Szakemberek szerint a régió gyenge gazdasági fejlettsége, valamint a nagyvárosok hiánya is közrejátszik abban, hogy a térségben nem teljesítenek olyan jól a diákok. Ha azonban az érettségizők, valamint a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgájának eredményeit évről évre összehasonlítjuk javuló tendenciát fedezünk fel.

Ha a következő tanévtől kezdődően tényleg differenciáltan vizsgázhatnának a magyar anyanyelvű diákok, hasonló ismeretszerzési lehetőségeik lennének, mint a nagyvárosi társaiknak, illetve megfelelő képzést kapnának az oktatóik, akkor joggal várhatunk biztatóbb vizsgaeredményeket a következő években. 

Az elmúlt évek osztályzatait vizsgálva szembeötlik, hogy az elmúlt három érettségi végleges eredményei javuló tendenciát mutatnak, ugyanis 2015-ben az óvások után a diákok 55,84 százalékának sikerült az érettségije, míg 2016-ban már 60,09 százalék vette sikeresen az akadályt, idén pedig, az óvások után, hétfőn közzétett eredmények szerint 62,63 százalékos az átmenési arány. Az országos átmenési arány 2017-ben 72,9 százalék, amely 4,8 százalékkal jobb a tavalyihoz viszonyítva.

Két évvel ezelőtt 2479 érettségiző diák volt Hargita megyében, és 1351-en mentek át a nyári vizsgán. Tavaly 2270-en iratkoztak be az érettségire, és 1364-en mentek át, míg idén 2413-ból 1398-an vizsgáztak sikeresen. Az országban 135 513 diák iratkozott be az érettségire, de végül csak 128 509-en jelentek meg a vizsgán. Az óvások után 34 960 diáknak nem sikerült az érettségije, míg csalás miatt 179 diákot zártak ki a vizsgáról.

A Márton Áron Főgimnázium jeleskedik

A megyében a legjobb átmenési arányt a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium diákjai érték el, a 178 érettségiző diákból négynek nem sikerült az érettségije, hármukat román nyelv és irodalomból vágták el, egyikük pedig nem kapta meg a 6-os átlagot. A nagy múltú iskola diákjainak 97,75 százaléka érettségizett sikeresen.

A második helyen a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképző végzett 96,55 százalékos átmenési aránnyal, az 58 diákból 2-nek nem sikerült most az érettségije, mindketten a románvizsgán buktak el. A csíkszeredai román tannyelvű Octavian Goga Főgimnázium diákjainak 93,67 százaléka vizsgázott sikeresen, a 79 diákból 5-öt vágtak el, kettejüket egyébként román nyelv és irodalomból, egy diákot földrajzból, két diáknak pedig nem érte el az átlaga a 6-os osztályzatot.

Ugyancsak 90 százalék fölött teljesített a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium (92,22 százalék), a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium (91,67), a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium (91,67%) és a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium (90,28).

Székelykeresztúri a leggyengébb iskola

A megye leggyengébben teljesítő középiskolája idén a székelykeresztúri Zeyk Domokos Szakközépiskola volt, ahol a hat érettségizőből hárman nem jelentek meg a vizsgán, míg három diákot elvágtak, így az átmenési arány 0 százalék. Mindhárom érettségizőt román nyelv és irodalomból vágták el.

A második leggyengébben vizsgázó iskola a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola volt, az átmenési arány 4,17 százalék, egyetlen diák vizsgázott sikeresen. A székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskolában 6,9 százaléknyian teljesítettek jól, a borszéki Zimmethausen Szakközépiskolában 7,69 százalék, míg a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskolában szintén 7,96 százalék érettségizett sikeresen.

A hétfői végleges eredmények kihirdetése után, kedden elkezdődött az iratkozási időszak az őszi pótérettségire. Akik újra próbálkoznának, július 14-ig jelentkezhetnek abban az iskolában, ahol eddig tanultak. Július 27-ig iratkozhatnak azok a diákok, akik azért nem érettségizhettek most, mert valamelyik tantárgyból pótvizsgázniuk kellett az iskolában. Az őszi érettségi augusztus 28. és szeptember 6. között zajlik majd.

Hargita megye főtanfelügyelője, Görbe Péter több alkalommal is hangsúlyozta, hogy az egymást követő évfolyamok vizsgaeredményeit összehasonlítani nem a legjobb módszer, hiszen tavaly más gyermekek, más tételekből vizsgáztak, mint idén.

Kapcsolódók

Kimaradt?