Közös székelyföldi ügyeket egyeztettek Sepsibükszádon

Az idei év első közös munkaülését tartotta meg a két székelyföldi önkormányzat vezetősége kedden délelőtt Sepsibükszádon, a két megye határán fekvő Csíki Határ Fogadóban. Napirenden szerepeltek a közös turisztikai-, Székelyföld népszerűsítésére vonatkozó ügyek, a közös kiadványok szerkesztése, ugyanakkor a közös események időpontjainak egyeztetése.

 A két megyei önkormányzat fontosnak tartotta, hogy még az éves költségvetés elfogadása előtt sor kerüljön a találkozóra, sikerüljön összehangolni a közös elképzeléseket. Az első ilyen jellegű egyeztetésre 2009-ben került sor, azóta évente többször is megismétlik. "Évekkel ezelőtt azt vállaltuk, hogy megjelenítjük az egységes Székelyföldet. A turisztikai jellegű tevékenységen túl fontos, hogy a napi munkában, döntéshozatalokban és az eredményekben is megnyilvánuljon az együvé tartozásunk."- mondta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.Szekelyfold

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, minden szempontból hasznosnak ítélte meg a mai munkaülést. Véleménye szerint: ”Fontos minden területen az együttműködés. Így hatékonyabban, anyagi szempontból is előnyösebben tudjuk megoldani a problémákat. Fontos az összefogás, az egységes Székelyföldben való gondolkodás”.

A két megyei önkormányzat az olyan közös projektekről, megvalósításokról tárgyalt, amelyeket a megyei tanácsok kezdeményeznek, vagy anyagi támogatásban részesítenek. Így került napirendre a rendezvények tekintetében a IV. Székelyföldi Napok idei rendezvénysorozata. Ennek nyitóeseménye lesz az első alkalommal idén életre hívott Székelyföldi Fotóbiennálé, amelynek tervezett időpontja május 10-e.

Továbbá a Székely Vágta, amely a budapesti Nemzeti Vágta hivatalos előfutama. Idén is sor kerül - ez alkalommal háromszéki helyszínnel - Csernátonban, június 29-én az Aquarius borvízfesztiválra. Ugyanúgy közös részvétellel és támogatással folytatják az 1000 Székelyleány találkozót, a Székelyföldi Kerékpáros Körversenyt és a nagy népszerűségnek örvendő Székelyföldi Családok Napját. Mindezek mellett döntés született az első Székelyföldi Önkéntes Tűzoltóverseny szervezéséről is.bortam

Tervezik közös tévéműsorok forgatását, amelyeken keresztül szélesebb közönséghez jutnak el, és mutatják be a régió földrajzi, turisztikai látványosságait, szabadidős programkínálatait, gasztronómiai sajátosságait. Fontosnak tartják továbbra is együtt részt venni hazai és határon túli turisztikai kiállításokon is, ezáltal is hozzájárulva a térség népszerűsítéséhez.

Terítékre kerültek a közös kiadványok, az idei Székelyföld-Szórványprogramok is, amely keretén belül Kovászna és Hargita megye, az erdélyi, szórványban élő magyarság felkarolását, támogatását vállalta.

Hosszabb beszélgetés tárgyát képezte a közös agrártámogatás témája is, valamint a Csomád-Bálványos régió tevékenysége, a Szent Anna tó és környékének turisztikai hasznosítása.

Kimaradt?