Csecsemőmirigy-megnagyobbodás okozta a magyar kisdiák halálát

Minden bizonnyal egy meglévő, régebbi betegsége okozta halálát annak a tíz éves kisfiúnak, aki hétfőn a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum kisépületének udvarán hirtelen összeesett, és többé már nem lehetett újraéleszteni. Az orvosok szerint csecsemőmirigy-megnagyobbodása volt a gyermeknek, ez okozhatta halálát – közölte a Kolozs megyei rendőrség szóvivője, Anca Sidonia Bolba.bathory

Timár Ágnes, az iskola igazgatója a Mediafaxnak elmondta, a kisfiú szünetben volt, amikor az udvarra vezető ajtóban összerogyott. Egyik osztálytársa azonnal értesítette az iskolaorvost, aki megpróbálta feléleszteni a gyereket, közben kihívták a rohammentő szolgálatot is. Az iskolában utólag tudták meg, hogy a kisdiákot nem sikerült megmenteniük a rohammentősöknek sem.

Az igazgatónő tudomása szerint a kisfiú októberben is elájult az iskolában, akkor a szülők elvitték kivizsgálásra, ám nem fedeztek fel életveszélyes elváltozásokat a gyerek egészségi állapotában.

Kimaradt?