Nem hagyja magát összeugrasztani a Bolyai és a katolikus líceum

Hajdú Zoltán, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum aligazgatója és Székely Szilárd, a Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója közös sajtótájékoztatón számolt be a két iskola kapcsolatáról, és cáfolta azokat a pletykákat, téves híreszteléseket, amelyek különböző hírcsatornákon, közösségi oldalakon terjednek és foglalkoztatják a marosvásárhelyi közvéleményt.

A Római Katolikus Teológiai Líceum működésére vonatkozóan semmilyen hivatalos irat nem létezik, hogy az be lenne tiltva – fejtette ki mindkét tanintézmény vezetője, – hangsúlyozva, hogy így tehát nem is jöhet az szóba, hogy a Bolyai Farkas Elméleti Líceum átvenné annak osztályait. Azokat az osztályokat, amelyekbe a tanfelügyelőség letiltotta a beiratkozást, más iskolákba történő átcsoportosításáról nem lehet szó semmilyen formában – tették hozzá.

Mivel a Bolyai a tanfelügyelőségtől megkapta a jóváhagyást, hogy még egy előkészítő, illetve még egy kilencedik osztályt indítson, a Hajdú Zoltán és Székely Szilárd azt is fontosnak látta tisztázni, hogy azok nem a katolikus iskola osztályai és nem is annak a hátrányára indulnak. Hajdú elmondta, hogy az előkészítő osztályba negyven gyereket írtak be, de egy osztály legkevesebb 12, legtöbb 25 gyereklétszámmal indulhat. Ezért ők azt kérték a tanfelügyelőségtől, hogy indíthassanak még egy előkészítőt, amire a jóváhagyást meg is kapták.

Ami a kilencedik osztályt illeti, Hajdú arról számolt be, hogy az iskola vezetősége évek óta nyolc kilencedik osztály indítására kéri a jóváhagyást, de eddig minden évben csak hetet engedélyezett a tanfelügyelőség. A nyolcadi kilencedikre is most kaptak jóváhagyást, annak ellenére, hogy nem is számítottak rá. A Bolyai aligazgatója elmondta, a tanfelügyelőség tett egy felajánlást, hogy vegyenek át a katolikus iskolából egyes osztályokat, de ők ezt határozottan elutasították, ugyanis, amíg arra vonatkozó hivatalos átiratot nem kap az iskola, addig ez még fel sem merülhet. „A vezetőségi tanácsban sem tárgyalunk erről, amíg hivatalos átiratot nem kapunk” – erősítette meg, hozzátéve, hogy ha netán a katolikus gimnázium megszűnéséről hivatalos iratot kapnak, akkor természetesen segíteni fognak.

Azzal, hogy megtiltotta a cikluskezdő osztályokba a beiratkozást, a tanfelügyelőség törvénytelenséget követett el. Ezen a nunciusi látogatás sem tudott változtatni – számolt be Székely Szilárd, aki elmondta, a Marosvásárhelyen járt vatikáni képviselő nemrég arról érdeklődött a Katolikus Státusnál, hogy folyamatban van-e az iratkozás az iskolába. Meglepődve fogadta a választ, miszerint a tanfelügyelőségi tiltási határozat továbbra is érvényes, ugyanis ő azt az ígéretet kapta, hogy azt feloldják és a gyerekek iratkozhatnak az iskolába.

Megszűnhet a katolikus gimnázium

A Maszol kérdésére, hogy a múlt heti törvényszéki döntés miként érinti a katolikus iskola működését, Székely Szilárd elmondta, tervezik a megfellebbezését, de amíg nem kapják kézbe a hivatalos értesítést, addig nem léphetnek. Az igazgatóazt is elmagyarázta, hogy az 1358. számú tanfelügyelőségi határozat azért született, mert a katolikus iskola megalapítására vonatkozó 33. számú önkormányzati határozat nem tartalmazta azt, hogy a 2015-ben induló gimnázium milyen osztályokból tevődik majd össze.

A tanfelügyelőség ennek magyarázatára hozta a határozatot, amelyben leírta, hogy hány osztály kerül át az induló tanintézetbe az Unirea Főgimnáziumból és hány a Bolyaiból. „Ilyan értelemben ez nem tekinthető iskolaalapító okiratnak” – tette hozzá. Abban az esetben viszont, hogy ha jogerősen a törvényszék megsemmisíti a határozatot és az illető osztályok visszakerülnek azokba a tanintézményekbe, ahonnan származtak, fennáll a katolikus gimnázium önálló jogi személyiségének a megszűnése, hiszen a tanulói látszám háromszáz alá csökken – magyarázta az igazgató. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?