Novák Csaba Zoltán kötetét mutatták be Marosvásárhelyen

Az 1974 és 1989 közötti korszakot kutatta hét éven át Novák Csaba Zoltán történész, annak is a Román Kommunista Párt (RKP) kisebbségpolitikájára vonatkozó dokumentumait. A kutatásokból megszületett a Holtvágányon című kötet, amelyet a héten Marosvásárhelyen, a Bernády Házban Gagyi József és Fodor János ajánlott az olvasók figyelmébe

A kötet folytatása az előző korszaknak, amelyet Aranykorszak címen foglalt össze Novák Csaba Zoltán, és amely hét évvel ezelőtt jelent meg, ugyancsak a csíkszeredai Pro-Print kiadó gondozásában. A szerző arról beszélt a könyvbemutatón, hogy nagyon erősen meg kellett válogatnia a dokumentumokat, ugyanis egyrészt az iratok bőségével állt szemben, másfelől viszont voltak olyan levéltári archívumok, amelyek még nem hozzáférhetőek, különösen azok, amelyek a Román Kommunista Párt magyarságpolitikájának külpolitikai vonatkozásait érintették.

A Szekuritáte leváltára mellett  a történész az RKP levéltárát használta, és ezekből is a magyar vonatkozású anyagokat emelte ki. A nemzetiségpolitika többi vetületei ebben a kötetben nem kaptak helyet. Azért választotta 1974-et korszakhatárnak – magyarázta a könyvbemutatón –, mert ekkor történt egy jelentős fordulat az RKP magyar nemzetiségpolitkájában. Ez a folyamat már 1971-ben, az úgynevezett júniusi tézisekkel megkezdődött, miután Nicolae Ceaușescu pártfőtitkár hazatért Kínából, és az ott tapasztalt kulturális forradalmat Romániában is próbálta bevezetni.

Ekkor megerősödött a diktatúra és erőteljes elrománosítás, erőszakos elnemzetlenítés, homogenizáció kezdődött. A könyv címe, a Holtvágányon jól jelképezi azt, hogy hogyan fulladt kudarcba a párt egész nemzetiségpolitikája – hangzott el.

A kötet dokumentumainak kilencven százaléka román nyelvű volt és ennek a fordítása sem volt könnyű feladat, ugyanis a korszak bükkfanyelvét kellett feloldani érthető formába. A szerző arról is beszélt hogy kutatásai során nem akadályozták, sőt mindenütt nagy segítőkészséggel találkozott, a román kollégái részéről is.

A kötetben tanulmány olvasható a Ceaușescu-korszak második felében tapasztalható nemzeti kérdés újraértelmezéséről, annak előzményeiről, az etnokratikus államszocializmus és a diktatúra válságáról, a gazdasági válság kihatásáról a nemzetiségpolitikára, a nemzetiségi kérdés megjelenéséről a román-magyar kétoldalú kapcsolatokban, a kisebbségpolitikáról, mint állambiztonsági kérdésről.

A dokumentumok között található például az 1976. szeptember 28-án keltezett a magyar irredenták cselekedeteinek ellensúlyozásáról című feljegyzés, részletek a Nicolae Ceaușescu és Kádár János 1977-es találkozóján készült román nyelvű jegyzőkönyvből, adatok a Romániában élő nemzeti kisebbségekről, a magyar nagykövet tájékoztatója a Domokos Gézával folytatott beszélgetéséről, a magyar nagykövetség jelentése Sütő András darabjának betiltásáról, Hajdú Győző beszéde a Magyar és Német Nemzetiségű Dolgozók tanácsainak közös plenáris ülésén, a magyar nagykövetség jelentése Tőkés László ügyéről, intézkedések a Magyarországról érkező nacionalista és irredenta személyek ellenőrzésére vonatkozóan, különböző ügynökök jelentései, feljegyzések Sütő András pártellenes magatartásáról. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?