Vatikán bukaresti nagykövetét foglalkoztatja a katolikus gimnázium sorsa

Miguel Maury Buendía érsek, a Szentszék romániai apostoli nunciusa is részt vesz a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum helyzetéről tartott május 31-i egyeztetésen – írta a kedden a romkat.ro.

Közös munkamegbeszélésre hívja május 31-én, délután 1 órára, a Keresztelő Szent János plébánia épületébe a Római Katolikus Státus Alapítvány és a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum szülői bizottsága az iskola ügyében érintett intézmények képviselőit.

A meghívó szerint a találkozón részt vesz Miguel Maury Buendía érsek, a Szentszék romániai apostoli nunciusa. A vatikáni diplomata a szülőkkel való május eleji megbeszélésén ígéretet tett arra, hogy közbenjár az ügyben, és kilátásba helyezte azt is, hogy ha nem oldódik meg a helyzet, Marosvásárhelyre is elmegy találkozni az illetékes intézmények képviselőivel. Ez történik meg a szülők kérésére május 31-én – nyilatkozta a Vasárnap című lapnak dr. Holló László, a Státus alapítvány igazgatótanácsának elnöke.

„Ez egy újabb erős jelzés arra vonatkozóan, hogy a nuncius úr az iskola ügyét – amint azt korábban már ismételten kifejezésre juttatta – a Vatikán képviselőjeként figyelemmel kíséri, sőt, most már ezzel a gesztussal arról is tanúságot tesz, hogy azt katolikus ügyként sajátjának tekinti” – hangsúlyozta a Státus képviselője.

Kapcsolódók

Kimaradt?