Gondot okoz a hideg a Maros megyei zöldségtermesztőknek

Az idei év hideg időjárása - az éjszaka tapasztalt hóharmatot is beleértve - komoly gondot okozott a zöldségtermesztőknek, akiknek tavalyhoz képest 70 százalékkal nőtt a fóliasátrak fűtésére szánt költségük - jelentette ki a székelykakasdi Tövissi Attila zöldségtermesztő. Hozzátette, nem biztos, hogy megtérülnek kiadásaik. 

"Idén februárban jöttünk először a piacra hagymával, salátával, retekkel, három héttel később, mint a múlt években. Minden az időjárástól függ, nehéz, kemény tél volt, két hónap tartós faggyal. Az éjjel is (szerdáról csütörtökre virradóan - szerk. megj.) befűtöttünk a sátorba a palántáknak. A hideg időszakban a fűtéssel voltak a gondok. Tavaly negyed annyit fűtöttünk, mint idén. Nem tudom, hogy megtérül-e a tűzifa költsége, egy adott pillanatban kukoricával tüzeltünk, mert olcsóbb volt" - mondta Tövissi. 

A magas költségek ellenére a zöldségtermesztő büszke a portékájára, a csütörtökön kezdődött Vár Vásárra már az első paradicsomtermésével érkezett. 

"Székelykakasdi áruval érkeztem a vásárba, zöldhagymával, román fajtájú paradicsomokkal, csípőspaprikával, uborkával, salátával, újkrumplival, karalábéval. A szüleimmel együtt dolgozzuk a földet, családi vállalkozásként. 30 ár földünk van befedve és összesen 5.7 hektárt dolgozunk meg, többek közt búzánk, kukoricánk és krumplink is van. Azért éri meg zöldséget termeszteni, mert szeretjük, magunknak csináljuk, szeretünk dolgozni, így nőttünk fel, nagyszüleink is állatokkal foglalkoztak és megmunkálták a földet" - magyarázta a zöldségtermesztő. 

Tövissi Attila mérnök 50 helyi termelő társaságában vesz részt a marosvásárhelyi Vár Vásár első kiadásán. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?