A korral lépést tartó 25. Bolyai Nyári Akadémiát szerveznek idén

Többszörösen is fontos évfordulót ünnepel a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Ezek közül a legfontosabb, hogy idén huszonötödször szervezik meg a Bolyai Nyári Akadémiát. A július 9–29. között zajló rendezvénysorozat különlegessége, hogy idén a játék, a játszva tanulni, illetve a tanulva játszani lesz a központi témakör.

Az idei felhozatalról, valamint az újdonságokról Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke, valamint Ferencz Salamon Alpár, az akadémia koordinátora számolt be a sajtónak hétfőn Csíkszeredában.

A szövetség elnöke visszaemlékezett a 25 évvel ezelőtti első akadémiára, illetve az RMPSZ egy évvel korábbi indulására is. De a pedagógusok számára létrehozott Magiszter című folyóirat indulásának 15 éves évfordulóját is idén ünneplik. A Bolyai Nyári Akadémiát a Kárpát-medencében ekkor beinduló, társ-pedagógusszervezetek által kezdeményezett hasonló rendezvények inspirálták: egy évvel korábban indította a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége a nyári továbbképzés-sorozatát. Burus Siklódi Botond elmondta, hogy a névválasztást a Bolyai Tudományegyetem újraindításának sikertelensége adta. Azóta pedig a székelyföldi helyszínek mellett igyekeztek Erdély, a Partium és a Bánság területére is elvinni az akadémiát, így többek között Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Nagyenyeden, Szatmárnémetiben, Nagyváradon és Aradon is volt már akadémia.

Az akadémia 25 éves jubileuma, az elnök szerint, az útkeresés lehetőségét kínálja az RMPSZ számára, új kihívások elé állítja a pedagógusokat, akiknek a megváltozott igényeknek való megfelelés, az egyre izgalmasabb témák tárgyalása került előtérbe. Ezzel a gondolattal szervezik meg a játék hetét az idei Bolyai Nyári Akadémián.

Ferencz Salamon Alpár, az akadémia programfelelőse az idei kínálatot ismertette. A kéthetes rendezvény első része Legyen a játék tanulás! elnevezést kapta, ugyanis ebben játékpedagógiai tematikus foglalkozásokat hirdetnek mintegy 200 pedagógus számára. A előadássorozat átfogó témájával az oktatási és nevelési folyamat gyermekközpontúságának szükségességét hangsúlyoznák, vagyis azt, hogy a játék eszköz, módszer, jelképes kulcs a gyermekhez, amelyet a tananyagközpontú oktatási rendszer egyelőre ellehetetlenít.

Az előadásokon a különleges kommunikációs eszközökkel, drámapedagógiával, élménypedagógiai módszerekkel, de a népi gyermekjátékok hasznával is megismerkedhetnek a résztvevők.

A július 9–29. között zajló képzésekre RMPSZ-tagsággal rendelkező pedagógusok online pályázhatnak június 16-ig. A 13 szekció 16 csoportjának jegyzéke, a pályázati felhívás és egyéb fontos információk a szövetség honlapján, a www.rmpsz.ro oldalon érhetők el. A nyári akadémia megvalósulását idén az Emberi Erőforrások Minisztériuma mintegy 17,1 millió forinttal támogatja.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?