Módosítana a kormány a gyereknevelési támogatás rendszerén

A munkaügyi minisztérium elemzi annak a lehetőségét, hogy a január elsejétől a jelenlegi két évről négy évre hosszabbítsa a gyereknevelési támogatás folyósításának időtartamát, és szabja meg a támogatások összegének felső határát.

Ezt Sevil Shhaideh munkaügyi miniszter jelentette be az Antena3 hírtelevízióban. A tárcavezető nem mondott részleteket arról, hogy mekkora lenne a támogatások összegének felső határa. Tájékoztatása szerint az elemzést a második félévben fejezné be a minisztérium, és az új rendszert jövő évtől vezetnék be.

A profit.ro már a hét végén írt arról, hogy a kormány leállítaná a hatalmas gyereknevelési támogatások folyósítását. A gazdasági portál információi szerint a felső határ egy 5 000 és 10 000 lej közötti összeg lenne.

Mint ismert, a módosított gyes-törvény tavaly júliusban lépett életbe. A jogszabály egyik újdonsága, hogy törölték a havi támogatás összegének felső korlátját, ami korábban 3400 lej volt. A kismamáknak (esetenként apáknak) ugyanúgy a szülés előtti 12 hónapban szerzett jövedelmük havi átlagának 85 százaléka jár, mint korábban, de a juttatás nem lehet kisebb az országos bruttó minimálbér 85 százalékánál.

Ám alig két hónappal a gyereknevelési támogatásról rendelkező új törvény életbe lépése után súlyos aránytalanságok mutatkoztak a kifizetéseknél, mert egyes kismamák elképesztően nagy összegekre jogosultak.

Kapcsolódók

Kimaradt?