Hétfőn kezdődik az óvodai újrairatkozás

Hétfőtől kérvényezhetik a szülők azoknak a gyermekeknek az óvodába való újraíratását, akik a 2017-2018-as tanévben is óvodások voltak, és még nem iskolakötelesek; május 20-ától fogadják azoknak a jelentkezését, akik eddig nem jártak óvodába - tájékoztat közleményében az oktatási minisztérium. 

Eszerint a tanintézmények maguk dönthetik el, milyen idősávban fogadják a szülőket, és jól látható helyen elhelyezett értesítésben tájékoztatniuk kell őket a megszabott programról, ugyanakkor a tanintézet honlapján (ha van ilyen), és esetleg a tanfelügyelőség weboldalán is fel kell tüntetniük azt. Az iratkozási program mellett azt is pontosítaniuk kell, hány gyermek befogadására képes az intézmény, hogy csoportonként hány helyet hagytak jóvá a beiskolázási tervben, továbbá fel kell tüntetniük az általános és specifikus beiratkozási kritériumokat. 

Az ötéveseket a nagycsoportokba, a négyéveseket a középső csoportokba, a hároméveseket pedig a kiscsoportokba várják. Amennyiben utóbbiakban nem telnek be a helyek, a 2012/1252-es kormányhatározat értelmében a 2 és 3 év közötti gyerekeket is befogadhatják a kiscsoportok - mutat még rá a közlemény. 

Kapcsolódók

Kimaradt?