Kötelezettség-szegési eljárás indult Románia ellen a szemét miatt

FRISSÍTVE: Eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság (EB) Románia ellen az Európai Unió Bíróságán, mivel nem tett eleget az országos hulladékgazdálkodási terv, valamint a hulladékmegelőzési program felülvizsgálatára, illetve elfogadására irányuló kötelezettségének -  ahogyan azt az EB 2008/98-as keretirányelve előírja. 

Az EB közleménye emlékeztet: az EB 2008/98-as keretirányelve szerint Romániának 2013-ban kellett volna felülvizsgálnia országos hulladékgazdálkodási tervét és a hulladékmegelőzési programját. Mivel ez nem történt meg, 2015 szeptemberében az EB elindította a kötelezettségszegés megállapítására irányuló előzetes eljárást, 2016-ban elküldött indoklásában pedig felszólította az országot, hogy haladéktalanul pótolja a mulasztást. 

Hulladékgazdálkodás tekintetében Románia továbbra is sereghajtó az Európai Unió országai között. Az Európai Bizottság 2008/98-as irányelvének célja a környezetre és az emberek egészségére nézve ártalmatlan hulladékkezelés elősegítése. A tagállamoknak 2010. december 12-ig kellett elfogadniuk országos hulladékgazdálkodási tervüket, 2013. december 12-ig pedig a hulladékmegelőzési programot, ugyanakkor kötelességük ezeket hatévenként felülvizsgálni. 

FRISSÍTÉS:  A kormány tudatában van annak, hogy megoldást kell találnia a hulladékkezeléssel kapcsolatos problémákra - mondta csütörtökön qa kormányszóvivő. "Ez probléma. A kormány tudatában van annak, hogy megoldást kell találnia, és biztosítom önöket, hogy mindent megtesz a hulladékkezeléssel kapcsolatos gondok orvoslása érdekében" - válaszolt Alina Petrescu. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?