Csíkszeredában is fákat döntött ki a viharos erejű szél

Hirtelen fordult viharosra az időjárás szerdán Csíkszeredában. A szélmozgás erejét szerencsés kimenetelű baleset is tanúsítja: a Tudor negyedben jártunkkor egy pár perccel korábban kidőlt, autók tetejére zuhanó fát fotózhattunk.

Míg a hűvös reggelt követően a járókelők a délelőtti órákban napsütésnek is örülhettek Csíkszeredában, ezt 12 órára már - az előjelzéseknek megfelelően - sötét felhőkből szállingózó havazás, és süvítő szél váltotta fel. A szél ereje a Nárcisz sétány lakóit is meglepte. 14 óra előtt pár perccel egy kiszáradt fa dőlt rá a Tudor tömbház negyed egyik parkolójáéra, az itt parkoló személyautókra.

A helyszínre érkezésünkkor az összegyűlt lakók annak örülgettek, hogy a gázvezeték „szerencsére fölfogta” a fa súlyát, így a karcoláson túl nagyobb kár nem esett észlelésük szerint az autókban. A jármű tulajdonosa nem tartózkodott a helyszínen, így részletesebb kárbecsléssel nem szolgálhatunk.

A lakók közül akadt, aki a szemközti negyedik emeletről nézte végig ijedten a szörnyű robajjal járó esetet. Ahogy közelről szemlélve láthattuk: a fa gyökerei már elkorhadtak, vélhetően ez volt az oka, hogy nem bírt tovább ellenállni a szélnek. Csíkszeredában jelenleg is erős széllel kísért gyér havazás van.

Mint korábban írtuk, utakat és vasutakat torlaszoltak el a viharos szélben kidőlt fák Erdélyben. Több megyében szerdán ismét téliesre fordult az idő. Az ország középső részén, a Déli-Kárpátokban havazásra, viharos széllökésekre figyelmeztető sárga, illetve narancssárga riasztás van érvényen.

Kapcsolódók

Kimaradt?