Megbírságolták az Aranyos szennyezését előidéző bányavállalatot

A környezetvédelmi felügyelőség százezer lejes bírságot rótt ki a Cupru Min bányavállalatra, amelynek a szászavinci zagytározójából április 3-án mintegy hatezer köbméter szürke iszap került a Sesei patakba és az Aranyos folyóba - jelentette kedden az Agerpres hírügynökség.

Dorin Zdranc, a Fehér megyei környezetvédelmi felügyelőség vezetője a hírügynökségnek elmondta: a bányavállalat a környezetvédelmi engedélyben számára megszabott feltételek megszegése miatt kapta a bírságot. 

A hírügynökség Olimpia Negru erdő- és vízügyi minisztériumi államtitkárt idézte, aki a múlt csütörtökön az illetékes hatóságok képviselőivel és szakértőkkel együtt vette szemügyre a szennyezés helyét. Az államtitkár kijelentette: nem történt vegyi szennyezés, és fel sem merül, hogy a történteknek határon átnyúló hatásai lennének. Az államtitkár szerint csupán annyi történt, hogy rövid időre zavarossá vált az Aranyos folyó vize, de a vízügyi szakemberek ezt is orvosolták azzal, hogy a víztározókból nagy mennyiségű tiszta vizet engedtek az Aranyosba és a Marosba, mely felhígította a szennyezést.

Az Agerpres szerint a helyszíni szemle résztvevői megállapították, hogy az iszaptavat fenntartó gát nincs veszélyben. 

Korábban a Cupru Min vállalat illetékese azt közölte, hogy egyelőre csak ideiglenes megoldást találtak az iszapkiömlés megfékezésére. A bányavállalat illetékese elmagyarázta: a zagytározó leürítésére épített, de 1988-ban lezárt vezetéken keresztül folyt ki szürke iszap a patakba. Hozzátette: a gát alatt elhaladó vezeték völgy felőli végét nagy mennyiségű kővel és földdel zárták le, és a patakmederben két másik gátat is építettek, de a vezeték továbbra is nyomás alatt van.

A szászavinci zagytározóból április 3-án kijutott szürke iszap a Sesei patak völgyén jutott az Aranyos folyóba. A folyó a beömlés helyétől mintegy 120 kilométert tesz meg Vajdaszegig, ahol a Marosba ömlik. Innen a szennyezett víz még több mint 400 kilométert halad, míg Szeged közelében a Tiszába nem jut.

Az Erdélyi-érchegységben, Verespatak szomszédságában lévő egykori Szászavinc helyén ma már több mint százharminc hektáros kénsavas iszappal feltelt zagytározó található, amelyből csak az elpusztult falu ortodox templomának tornya emelkedik ki. Románia legnagyobb zagytározójában a rézbányászattal foglalkozó Cupru Min társaság tárolja azokat az anyagokat, amelyek a Veresvölgyön kibányászott ércből a színes fémek kiválasztása után hátramaradnak. Az iszaptóban a szennyezett víz savasságát mész adagolásával próbálják semlegesíteni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?