FRISSÍTVE: Marosvásárhelyi iskolaügy: tüntetéssorozatba kezdtek a szülők

Péntekig tartó tüntetéssorozatba kezdett hétfőn a marosvásárhelyi prefektusi hivatal előtt a létbizonytalanságba sodort Római Katolikus Gimnáziumban tanuló gyermekek szüleinek egy csoportja.

A Civilek a katolikus iskoláért csoport tíz tagja péntekig naponta 10 és 11 óra között feliratokkal tiltakozik a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal és prefektusi hivatal közelében levő téren. Csíky Csengele, a csoport szóvivője az MTI-nek elmondta: korábban közérdekű adatigényléssel fordultak az iskola ügyében érintett valamennyi intézményhez, és a kapott információk alapján megállapították, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalé a legnagyobb felelősség az iskola körül kialakult áldatlan helyzet miatt. 

Hozzátette: ennek ellenére nem tüntethetnek a polgármesteri hivatal előtt, mert a helyi önkormányzati testület egy korábbi határozata ezt megtiltja.

Csíky Csengele elmondta, tíz személy tiltakozását kérték, és a városháza a közeli Győzelem-teret jelölte meg a tiltakozás helyszínéül. Hozzátette, a molinójuk kifeszítésére nem kaptak engedélyt, ezt ennek ellenére kibontották a tiltakozás helyszínén. Megjegyezte, szívesen látják a szolidaritásukat kifejezni óhajtó marosvásárhelyieket. Aki tiltakozni jön, pár percre beállhat a táblákat tartó szülők sorába, vagy a közelben megállva biztosíthatja szolidaritásáról a szülői csoportot.

A szóvivő elmondta, a tüntetéssorozattal nyomást akarnak gyakorolni a polgármesteri hivatalra, hogy lássa el feladatát az iskolák ügyében. Ha a hivatal továbbra is késlekedik a jövő évi iskolahálózatra vonatkozó határozat elkészítésével, akkor más, erősebb tiltakozási formákat választanak. "Megyünk előre, nem adjuk fel!" - jelentette ki a szülői csoport szóvivője.

Elmondta: ugyan egy sor határidő lejárt, még mindig van lehetőség arra, hogy a cikluskezdő osztályokat is beindítsák a Római Katolikus Gimnáziumban. Úgy vélte: nem áll fenn annak a veszélye, hogy a bizonytalanság láttán a szülők más tanintézet elemi osztályába íratják be gyermekeiket. Hozzátette, az is jogi kapaszkodót nyújt számukra, hogy előkészítő osztályba jelentkező 24 gyermek több mint felének a nagyobb testvérei a Római Katolikus Gimnáziumban tanulnak.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Someșan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. A DNA február végén az iskolában tanuló gyermekek szüleit is kezdte kihallgatni, azt sugallván számukra, hogy gyermekeik elveszíthetik azokat az iskolai éveket, amelyek alatt a gimnáziumban tanultak. A Maros megyei tanfelügyelőség február végén arról döntött, hogy a bizonytalan jogi helyzet miatt nem engedélyezi a beiratkozást a gimnázium cikluskezdő osztályaiba.

A tanfelügyelőség előtt is tiltakoztak

Mialatt a Civilek a katolikus iskoláért csoport tagjai a városháza előtt tiltakoztak, a szülők egy másik csoportja a tanfelügyelőség előtt követelte, hogy vonja vissza a főtanfelügyelő azt a határozatot, amely szerint a cikluskezdő osztályokba nem írhatják be a jelentkezőket. Maria Kozak nem reagált a szülők akciójára, Illés Ildikó főtanfelügyelőhelyettes viszont arról tájékoztatta a jelenlevőket, hogy a tanfelügyelőség egyelőre a polgármesteri hivatal válaszára, valamint a folyamatban levő perek eredményére vár, és addig nem tud újabb döntést hozni az ügyben.

Kapcsolódók

Kimaradt?