Duplájára nőtt a Mathias Corvinus Collegium erdélyi résztvevőinek száma

Duplájára nőtt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programjában részt vevő erdélyi magyar diákok száma a januári felvételi időszakot követően, így már 16 város 310 tanulója vesz részt az iskola mellett végezhető képzéseken Erdélyben - közölte a kollégium az MTI-vel.

Mint írták, a Magyarországon húszéves múltra visszatekintő, a hagyományos oktatást kiegészítő képzéseket kínáló tehetséggondozó intézmény középiskolás programja 2013-ban indult útjára Erdélyben. A társadalomtudomány-fókuszú, e-learningen alapuló ingyenes kurzusok valamennyi erdélyi magyar középiskolás számára elérhetők. 

„Az MCC küldetésének tekinti a Kárpát-medencei tehetséges fiatalok felkarolását: nemcsak Magyarországon vagyunk jelen, hanem a kolozsvári irodán keresztül az erdélyi magyar diákokat is meg tudjuk szólítani helyben kínált képzésekkel. A program népszerűségét az a megszerezhető tudás adja, amely nemcsak az érettségi sikeres teljesítésében segít, de az angol nyelvű kurzusoknak köszönhetően azok számára is kiemelkedő lehetőséget biztosít, akik külföldön is próbára szeretnék tenni magukat. Emellett a tanuló egy olyan közösség része lesz, ahol azonos érdeklődési körű, a világra nyitott diáktársak, barátok veszik körül, amely kapcsolatok a jövőben meghatározók lehetnek az egyén életében" - közölte Lánczi Péter, az MCC ügyvezetőigazgató-helyettese.

Akik a képzésre jelentkeznek, négy- és nyolchetes periódusokra osztott e-learning kurzusokon és havi egy személyes képességfejlesztő tréningnapon vehetnek részt. Ez utóbbiakat szombati napokon Kolozsvárott és Székelyudvarhelyen tartják felváltva. A programban a tanulók érdeklődésüknek megfelelően számos kurzus közül választhatnak: a modern kori történelem, nemzetközi kapcsolatok, társadalmi tanulmányok, közgazdaságtan mellett a népszerű pszichológia, jog, valamint egy magyar és angol nyelvű íráskészség kurzus is felkerült a választható témák közé. Az idegen nyelvű kurzust leszámítva az oktatás nyelve minden esetben magyar. Annak érdekében, hogy a havi egy kontaktalkalmakon a szociálisan hátrányos helyzetű, nagy távolságból érkező diákok is megjelenhessenek, az intézmény utazási támogatást biztosít, valamint egy meghatározott útvonalon MCC-s busz is közlekedik.

A középiskolásoknak szóló program következő felvételi időszaka ez év áprilisában indul. A képzésről további információ az intézmény honlapján, a Középiskolás Program menüpontban olvasható.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?