Először szervez magyarságtörténeti olimpiát az oktatási tárca

Idén először szervez magyarságtörténeti olimpiát az oktatási tárca - nyilatkozta Király András oktatásügyi államtitkára a tantárgyversenyeket tartalmazó versenykalendárium megjelenését követően. A versenyt a minisztérium finanszírozza. 

Kifejtette: a megmérettetésen azok a VI. és a VII. osztályos tanulók vehetnek részt, akik a törzsanyag részeként tanulmányozzák a romániai magyar kisebbség történelme és hagyományai elnevezésű tantárgyat. Az olimpiára az érvényben lévő tanterv tematikája alapján lehet felkészülni, a versenyre két tagú csapatok jelentkezhetnek.

Az olimpia országos szakaszán a megmérettetésnek két része lesz: egy írásbeli, ahol a tételek kidolgozására szánt idő 2 óra, valamint egy szóbeli, amelyen egy maximum 4 perces jelenetet kell minden csapatnak bemutatnia a magyarság történetének fejezeteiből. A csapatmunka révén a diákoknak módjukban áll felismerni a közös feladatmegoldás hasznosságát.

A megmérettetés szervezésének fő célja, hogy hangsúlyosabbá tegye a történelem/magyarságtörténet oktatását, érdekes és újszerű terepet biztosítson a tehetséges diákok kibontakozásának, valamint még nagyobb kedvet ébresszen bennük a romániai magyarság történelmének megismerésére - olvasható az RMDSZ hírlevelében. 

Az olimpiát a Kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Történelem és Filozófia karán működő Kolozsvári Magyar Történeti Intézettel partnerségben szervezzük – hangsúlyozta az oktatásügyi szakember.

Idén a minisztérium a magyar ajkú diákok számára összesen 4 olimpiát, 27 országos versenyt – ebből 17 finanszírozottat –, valamint 10 regionális versenyt szervez.

Kapcsolódók

Kimaradt?