Továbbra sem tartanak magyar miséket a csángó falvak római katolikus templomaiban

Továbbra is elutasításba ütközik a moldvai csángók magyar misézésre vonatkozó kérése, de gyászszertartásokon, temetéseken esetenként magyar ének és ima is elhangzik - számolt be róla a Krónika pénteken.

A lap közlése szerint Solomon Adriánnak, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) volt elnökének múlt szombaton Lujzikalagorban tartott temetésén a román nyelvű szertartás mellett magyar nyelvű búcsúbeszéd és ima is elhangzott, amire a településen korábban nem volt példa. A helyi római katolikus plébános egy - a faluból származó, és Erdélyben magyar nyelven szolgáló - plébános és a család kérésére engedélyezte a magyar szövegeket is.

Nyisztor Tinka néprajzkutató, az MCSMSZ egyházi ügyekért felelős alelnöke a lapnak elmondta: enyhült a papok és a jászvásári püspökség ellenállása a magyar szertartásokkal szemben, és elsősorban gyászszertartásokon, az elhunyt családja kérésére esetenként engedélyezik már a magyar imádságot.

Elmondta: szülőfalujában, Pusztinában például a hívek nyomására négy éve engedélyezték, hogy péntekenként magyarul imádkozzanak a templomban az asszonyok. Igaz, ezekről az alkalmakról az egyébként magyarul tudó helyi plébános távol marad. Hozzátette azonban, hogy Külsőrekecsinben  arra is volt példa, hogy nem engedték bérmálni azokat a gyerekeket, akik magyar órákra járnak.

Nyisztor Tinka azt is az enyhülés jeleként említette, hogy a jászvásári római katolikus teológián - ahol hagyományosan román szellemben nevelik a moldvai papokat - nemrég Márton Áron püspökről hangzott el előadás. A néprajzkutató szerint az lenne a megoldás, hogy magyar misék bemutatására felkészült papok kerüljenek a moldvai plébániákra. Hozzátette, hogy a moldvai csángó településeken jelenleg egyetlen lelkész, a forrófalvi Mariut Félix tudna magyarul misézni. 

"Budapesten már hat esztendeje miséznek románul a csángóknak. (...) Ez egy gesztus. Moldvában 25 esztendeje kérjük (a magyar misét), a Vatikánt is megjártuk, de nekünk semmilyen gesztust nem tesz senki" - idézte Nyisztor Tinkát, a csángószövetség vallási felelősét a Krónika napilap.

A moldvai megyékben mintegy 250 ezer római katolikus vallású személyt regisztráltak a legutóbbi népszámláláson. Tánczos Vilmos néprajzkutató becslése szerint 60 ezerre tehető azoknak a száma, akik valamilyen szinten beszélik a magyar nyelvet. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 2001 májusában elfogadott 1521-es ajánlásában azt javasolta: a román állam biztosítsa a csángók számára az anyanyelv oktatásának a lehetőségét, a római katolikus egyház pedig tegye lehetővé, hogy a csángók anyanyelvükön hallgathassák a katolikus miséket, és templomi énekeiket anyanyelvükön énekelhessék.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?